kiállítás Jeles napok

A Szentkúti Vasúttörténeti Emlékhely kialakítása
2021.11.29 09:43
szerző: Nagy József

A Magyar Államvasutak 1880. évi szabványterve alapján épült II. osztályú felvételi épülete a 140. számú vasútvonal egyik ékköve. Petőfiszállás vasútállomásának korábbi elnevezései: Szentkút, Pálosszentkút.

Petőfiszállás önkormányzatával az együttműködés 2011-ben kezdődött. Az állomáson a forgalmi szolgálat már akkor nem működött, a szolgálati lakások is üresek voltak. Az önkormányzat vasútüzemhez nem szükséges földterületet vett bérbe, ahol parkosítást végzett, valamint a későbbiekben a település közösségi szempontjából fontos autóbusz öblöt és gyalogátkelő helyet létesített. 2018-ban az önkormányzat jelezte szándékát több vasúti épület használatára vonatkozóan, ahol közfeladataik ellátását biztosító terek kialakítását tervezték. A tervek megvalósítását a Szegedi Igazgatóság támogatta. 2019-ben kerültek aláírásra a szerződések, melyek keretében az önkormányzat használatba vette a korábban szolgálati lakás céljára használt ikerőrházat, az áruraktárat, továbbá a vasúttörténeti kiállításnak is helyt adó, felvételi épületben lévő helyiségeket.

Az önkormányzat 2017. augusztus 18-án – az önkormányzati megállapodás megkötése után - megkezdte az állomás épületének és környezetének gondozását. Példamutatóan a homlokzatra kitűzték a helység címeres zászlóját is.  2021 februárjában elkezdődtek a felújítási munkálatok a műemlék jellegű vasútállomás felső szolgálati lakásainak helyén. A festés, nyílászárók karbantartása után elkezdődhetett a vasúti kiállítás kiépítése, mely a múlt és jelen vasút történetét mutatja be, ezzel is bővítve a helyi turisztikai látványosságokat.

Image

 

Létrejöttében tevékeny szerepet vállalt Petőfiszállás Községi Önkormányzat, a MÁV szegedi szakszolgálatai, a Vasúttörténeti Alapítvány, valamint több vasútbarát és civil önkéntesek is. A kiállított tárgyak, relikviák a Vasúttörténeti Alapítvány és Nagyváradi André vasútbarát felajánlásával kerültek kiállításra. A kiállítás a felvételi épület utca felőli bejáratán át közelíthető meg. A lépcsőházba belépve az állomás történetét bemutató sarok található.

Az emeleti helyiségekben a vasúti háttérmunkát láthatják: a forgalmi, a pályafenntartási és vontatási szakszolgálatok munkáját. Egy másik helyiségben az utazással kapcsolatos tárgyak, relikviák jelennek meg, melyek kicsit visszahozzák a 1970-1980-as évek hangulatát. Ugyanilyen hangulatot idéznek a terepasztalon lévő működő és a vitrinben lévő kiállított vasútmodellek is.

A forgalmi és állomásfőnöki irodának berendezett helyiségekben lehetőség van annak a munkakörnek a megtekintésére, amely szervezi és irányítja a vasúti életet. A bemutatott használati tárgyak mellett itt helyezték el a vasúti egyenruházati gyűjteményt is.  Az ott lakók mindennapi életéhez tartozó épületrészeket is megtekintheti az érdeklődő, mint például a szolgálati lakást, amelyben a forgalmi szolgálattevő és az állomásfőnök lakott, vagy a korabeli konyhát, teljes felszereltségével. A kiállítást állandóra tervezték, előre egyeztethető tárlatvezetéssel.

Az ünnepélyes megnyitóra, avatásra 2021. november 22-én került sor a szép számban megjelent ünneplő közönség és jelentős média kíséretében. Szász János polgármester köszöntőjében kiemelte a helybéliek szerepét a település helyi értékeinek megmentésében és bemutatásában. Fónagy János miniszterhelyettes fontosnak találta, hogy a vasút történetével, az emlékeket hordozó tárgyakkal a látogatók kapcsolatba kerülhessenek. Mondi Miklós vasútigazgató tájékoztatást adott a helyi önkormányzattal való kiemelkedően jó kapcsolatról. Nagy József kuratóriumi titkár a Vasúttörténeti Alapítvány korábbi és az ideköthető munkásságáról számolt be. Nagyváradi André vasútbarát pedig a kiállítás ismertetője után tárlatvezetést tartott. Részvételével emelte a megnyitó ünnepi mivoltát még Bartos Mónika miniszteri biztos, valamint a helyi és tartományi vallási közösségek képviselői is.

Image