A MÁV-csoport több mint 150 éves tradíciójához hozzátartoznak a vasúti szolgálathoz kapcsolódó szép, megható, érdekes emberi történetek. A húsvéti ünnepek közeledtével – pályázati felhívás keretében – olyan rövid, húsvéti témájú vasutas történeteket vártunk, amelyeket a pályázók szívesen megosztanának munkatársaikkal. A beküldött pályázatok közül a nyertes pályamű a „Húsvéti gondolatok”, melynek szerzője Dolhai József. Gratulálunk a nyertes pályaműhöz!
Húsvéti gondolatok
Hajdanán, amikor még minden vasutas vasutas volt, a húsvétok is másképp teltek. Vagy lehet, hogy csak fiatalabbak voltunk? Mindenesetre jobban szokásban volt például a locsolódás, városiasabban locsolkodás, mondhatni egyfajta ünnepnapként a szolgálatok sűrűjében. Ki ne emlékezne szép lányokra (a hölgyek ifjú daliákra) azokból az időkből, egyikkel-másikkal manapság is összefutunk, netán egymás közelében dolgozunk. A lényeg, hogy húsvéthétfő környékén, ahogyan a műszak engedte, előkerültek a legkülönbözőbb kölnik, idétlen vagy vicces versikék. Hálából pedig kedves puszi, finom süti, üdítő dukált, néha talán más is, de azt most nem tárgyaljuk. No, és ami még fontos, a kölni és akarat mellett szükség volt némi bátorságra is a fiatalabbjának, ami – egy öreg vasutast idézve – néha a „zsebben maradt”.
Emlékeim szerint se szeri, se száma nem volt akkoriban a kedves és ifjú vasutas lányoknak, néhányukra ma is jó kedvvel gondolok. Az egyikük dunci volt és barnapiros, egy másik csinos lenszőke, egy harmadik meg sudár vöröses, és mindig elegáns. Ő büszkén járt-kelt, volt is talán mire, a lenszőke viszont nyugalmat és szerény békességet sugárzott magából, míg a kerekded kollegina vidámságot és jókedvet árasztott szép, sárga ruhájában. Ám hiába voltak figyelemre méltóan szépek, húsvét táján vagy a kölni maradt otthon, vagy a bátorság a zsebben – kezdő vasutasként bármelyik lehetett.
De az élet, az ő életük is ment tovább, és ahogyan szokás volt a lányoknál, eltűntek előlem pár évre. Mígnem visszatértek, mint szépasszonyok, a maguk módján, de majdnem olyan külsővel, mint azelőtt. Az ébenfekete hajú kissé kerekebb lett, de alkatát meghazudtolva fürge és pattogós maradt, a lenszőke hajába keveredő őszes szálak tovább erősítették a nyugalmas kisugárzást, és a vörös menyecske eleganciája sem tört meg, bár talán hűvösebbé tették mára az évek. Görcseink mind-
annyiunknak voltak, vannak, legyen az átszervezés, műszakforgatás, vagy éppen a magánélet rejtelmei. A lényeg, hogy ismét húsvét következik, versike már nem nagyon kell, és más kölni van már szokásban. De vajon mi lesz a zsebben? Mindenesetre kölni biztosan, aztán jöjjön, aminek jönnie kell!