Harminc éves a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány

V.A. Alapítvány Jeles napok

2023.04.05 11:41
szerző: Nagy József

A születésnapot a Kuratórium tagjai szerény körülmények között, de annál különlegesebb programmal ünnepelték meg. Az Alapítvány székhelyén gyülekeztek, ahol ajándékokkal lepték meg egymást.

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a Kecskeméti Kisvasúton 1984 és 2009 között minden év augusztus második szombatján nosztalgiavonat közlekedett. A „Bugaci Kispöfögő” által vontatott szerelvényen átlagosan 300-400 ember utazott. A meneteket szervező kecskeméti és szegedi vasutasok, vasútbarátok az 1992-ben közlekedő vonaton határozták el, hogy szervezettebb keretek között dolgoznak. A gondolatot tett követte, elkészítették a szükséges dokumentációkat és beadták kérelmüket. Így a Csongrád Megyei Bíróság ezt követően a Vasúttörténeti Alapítványt 1993. április 1-én nyilvántartásba vette.

A 30. „születésnapot” a Kuratórium tagjai szerény körülmények között, de annál különlegesebb programmal ünnepelték meg. Az Alapítvány székhelyén gyülekeztek, ahol ajándékokkal lepték meg egymást. A program a Szegedi Városnéző Kisvonattal történt utazással folytatódott. A körút végállomása Tápén volt, ahol éppen az akkorra elkészült és szombaton velük együtt ünnepélyesen megnyitott a vidék első vonatos Pályaudvar Lakáséttermében töltötték el kellemes hangulatban a délutánt. A térség önkormányzati képviselője is megtisztelte összejövetelünket. Az étterem helyiségeiben a sok-sok vasúti relikvia között közlekednek a kerti vasúti szerelvények, melyek egyben az asztalokhoz ki is viszik a megrendeléseket. Az Alapítvány vezetői szinte otthon is érezhették magukat, hiszen a vonatos étterem előkészületeiben is segítettek és a házigazdákkal közösen nagy sikerélményben lehettet részük.