Hajdúszoboszlón ülésezett a Magyar-Ukrán Vasúti Határforgalmi Bizottság

Nemzetközi Jeles napok

2021.10.12 13:33
szerző: CER/MÁV Nemzetközi kapcsolatok igazgatóság

A koronavírus okozta világjárvány és az utazási korlátozások miatt két év kihagyás után, október 5-7 között került megrendezésre a Magyar-Ukrán Vasúti Határforgalmi Bizottság XXIII. ülése az ukrán kollégák által már jól ismert és közkedvelt hajdúsági településen.

A két fél 2019 óta először találkozhatott személyesen és tárgyalhatott a legfontosabb, kétoldalú határforgalmi kérdésekről. Az Ukrán Vasutak delegációvezetője a Magyarországra első ízben látogató Homenko Jurij, az Ukrzaliznicja Rt. forgalomirányítási főközpontjának helyettes vezetője volt, míg Béres Barna forgalmi és üzemviteli főigazgató a MÁV, a MÁV-START, a Záhony-Port, a Rail Cargo Hungaria és az MMV képviselőiből álló magyar delegációt vezette. A Bizottság egyeztette az elmúlt két év menetrendi adatait, a kocsitartózkodási és mozdonyforduló idők teljesülését, valamint áttekintették a két ország kormányai között az államhatáron keresztül megvalósuló vasúti forgalomról szóló új egyezmény tervezetének státuszát. 

Az értekezlet résztvevői aktualizálták a két ország vasúti határátmeneteinek munkafolyamatait szabályzó alapszabályokat és megvitatták a kétoldalú együttműködés időszerű kérdéseit. Az ülés egyik legfontosabb napirendi pontját képezte az informatikai kérdésekkel, a MÁV és az UZ közötti elektronikus adatcserével, valamint a határállomási kommunikációs és engedélykérő rendszerekkel kapcsolatos eszmecsere. E témakör keretében a MÁV részéről bemutatásra került a Határforgalmi Kommunikációs Rendszer (HKR) működéséről szóló prezentáció. A HKR rendszer tesztüzemének lehetőségét az ukrán fél érdeklődéssel fogadta. A szakmai munka mellett a résztvevőknek sikerült időt szakítaniuk egy rövid kulturális programra is, amelynek keretében ellátogattak az UNESCO Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Parkba.

Az eredményes és jó hangulatú tárgyalást ünnepélyes jegyzőkönyvaláírási ceremónia zárta le, amelyen a delegációvezetők köszönetüket fejezték ki minden résztvevőnek a produktív munkáért. A Határforgalmi Bizottság soron következő ülésére 2022-ben Ukrajnában kerül sor.