"Emlékezzünk az aradi Golgotára"

Megemlékezés Jeles napok

2021.10.12 10:07
szerző: Balogh Györgyné Éva

2021. október 6-án 14 órakor a MÁV Kerepesi úti Igazgatóságának főbejáratánál a korábbi hagyományoknak megfelelően a MÁV, a Keresztény Vasutasok Egyesülete, illetve a Börzsönyi Lövészklub és Honvéd Vadász Hagyományőrző Egyesület az Aradi vértanúk tiszteletére közösen tartott koszorúzást.

A Himnusz hangjai után Dessewffy Zsolt, Dessewffy Arisztid leszármazottja sorolta fel a vértanúk neveit, majd Török Gergely úr, a  Pályavasúti Területi Igazgatóság műszaki igazgató helyettese emlékezett meg azokról a hősökről, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Ezt követően a Keresztény Vasutasok Egyesületének elnöke, Varga Péter ünnepi köszöntője hangzott el.Végül Balogh Györgyné, a Keresztény Vasutasok Egyesületének alelnöke mondta el Ady Endre Október 6. című versét.

Image

 

Végezetül a MÁV, a Keresztény Vasutasok Egyesülete, a Börzsönyi Lövészklub és a Honvéd Vadász Hagyományőrző Egyesület képviselői Csány László, és Lázár Vilmos aradi vértanúk emléktábláit megkoszorúzták, méltó tisztelettel lerótták kegyeletüket.

Az ünnepi megemlékezést a Szózat zárta. 

….. Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára
Oda hullt az őszi rózsa
Hulló levél búcsúcsókja,
Bánat sír az Őszi ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom…