A MÁV FKG szakképzési együttműködést indított

MÁV FKG Hírvonal

2022.07.06 11:22
szerző: MÁV FKG

A MÁV FKG kiemelt célja, hogy szerepet vállaljon székhelyének térségében, a Jászságban élő fiatalok szakképzésében és hosszú távú, kiszámítható jövőképet adjon számukra. Ennek érdekében sikeresen vették fel a kapcsolatot több felső-, valamint középfokú oktatási intézménnyel a duális szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz.

 Ez a képzési forma hatékony módja a szakember-utánpótlás biztosításának. Ha már kamaszkortól megismertetik a vállalati kultúrát a fiatalokkal, nagyobb százalékban választják később szakemberként a céget.

A Jászságban is törekednek arra, hogy egyensúlyba hozzák a munkaerőpiaci igényeket a szakképzés által kínált lehetőségekkel, így a sikeres egyeztetéseket követően a MÁV FKG megkötötte a partneri megállapodást a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium jászapáti tagintézményével.

A földrajzi közelség, valamint a hasonló gondolkodásmód számos együttműködési lehetőséget rejt magában. A két együttműködő fél mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2023/24-es tanévtől megvalósuljon egy elméleti és még inkább gyakorlatorientált képzési rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben egy MÁV FKG-specifikus osztály indulhasson el az intézményben.