Vigasság a legkisebbeknek a Vasúttörténeti Parkban

Gyereknap Hírvonal

2022.05.19 09:22
szerző: MÁV Rail Tours

Két év kihagyással idén újra megrendezik a dm Gyereknapot a Vasúttörténeti Parkban. Május végén, kétnapos eseményen a program még színesebb lesz, a szervezés során pedig nagyobb hangsúlyt kapott a fenntarthatóság is. Minden vasutast szeretettel várnak!

2019 óta övezi várakozás az egyik legnépszerűbb gyereknapi program megrendezését, idén május 28-29-én, egész hétvégén végre ismét minden a gyerekekről fog szólni a Vasúttörténeti Parkban. Az eseménynek évek óta névadó támogatója a dm, idén sincs ez másként, melynek jegyében a program ezúttal is színes lesz: koncertek, bábelőadások, interaktív programok, közlekedésbiztonsági bemutatók és edukációs játékok várják a családokat.

Az edukációs programok keretében a gyerekek játékos formában tanulhatnak például a közlekedésbiztonságról. Ezek az interaktív programok már hagyományosan részei a gyereknapi eseménynek: a Kresztergom szervezésű mini KRESZ parkkal, KRESZ oktatással, ügyességi pályákkal, valamint egy mókás turmix bringával is várják a gyerekeket. A helyszínen kiállított rendőrautót, és tűzoltóautót közelről is tanulmányozhatják a gyerekek, sőt egy teljes műszaki mentéshez használt szakfelszereléssel ellátott katasztrófavédelmi gépjármű is megtekinthető lesz, így izgalmakból biztosan nem lesz hiány.

Ez alkalommal a dm ’Nap gyermekei UV-roadshow’ aktivitás keretében a fényvédelemről is tanulhatnak a kicsik, emellett pedig a környezetvédelem és fenntarthatóság témájában is lesznek programok, hiszen idén ez a szempont nagyobb hangsúlyt kapott a szervezés során. Szelektív hulladékgyűjtő szigeteket telepítenek majd, valamint száműzték a műanyag poharakat és evőeszközöket is, a gyerekek pedig Mimó és Csipek környezetvédelmi játékait is kipróbálhatják. A helyes táplálkozásról is hasznos információkhoz juthatnak a családok játékos formában a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programhelyszínen, ahol akár dietetikusok tanácsait is meghallgathatják.

A kisbabás családok idén még inkább kiemelt figyelmet kapnak pelenkázó- és szoptatósarok, valamint babapihenő létrehozásával. A dm Baba-Mama Birodalom és a dm Beauty helyszínek valódi kikapcsolódást biztosítanak a kisebb gyerekeknek és az édesanyáknak, utóbbinál színtanácsadással várják az érdeklődőket. Finom falatokból sem lesz hiány, a gyerekek kedvencéért, a különböző ízű szörpökért sem kell messzebbre menni a Pölöskei Szörp standjánál.  Az egész napos mókáról pedig a RÉGIÓ JÁTÉK gondoskodik társas- és kültéri játékaival.

Nem maradhatnak el a hangulatot meglapozó gyerekkoncertek sem: szombaton Halász Judit, Kalap Jakab Bábkoncert, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes lép fel. Vasárnap a Rutkai Bori Banda, a Fabula Bábszínház és a Zabszalma Együttes szórakoztatja a látogatókat. Mindkét nap fellép a NemAdomFel együttes, és közös jógázásra is lesz lehetőség. A Nickelodeon ugrálóvárai és a 4 állomásos kalandpark már csak hab a tortán, pihenésképp néhány csillámtetoválás is felkerülhet.

Igazi újdonság a parkon kívülre szervezett, ingyenesen látogatható kutyabarát programhelyszín! A Vasúttörténeti Park területére bár továbbra sem lehet kutyával kilátogatni, azonban a Purina Dentalife Kutyagoló programja vár minden kutyás családot és kutyatartás iránt érdeklődőt, sőt kutyanapközis-kutyamegőrzővel is készülnek!

„Nagyon vártuk már, hogy a Vasúttörténeti Park újra otthont adhasson az év egyik legkedvesebb eseményének, mely már hagyomány a Park életében. Két év kihagyás után igyekszünk minden gyereknek mosolyt csalni az arcára és biztosítani a felhőtlen szórakozást kicsiknek és nagyoknak.” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

Akiknek utazni támad kedve, azok a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, MÁV RAIL TOURS szervezésében indított nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi 3 alkalommal indul útjára, részletek és jegyvásárlás a www.mavrailtours.hu oldalon.

A rendezvényre minden 14 alatti gyermeknek ingyenes a belépés. A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!