Vasárnap véget ért a ceglédi, 100a vonal bevezető szakaszának felújítása

100a felújítás Hírvonal

2020.09.01 12:46
szerző: MÁV KIG

A Nyugati pályaudvartól Városliget elágazásig tartó bevezető vágányszakasz felújítása augusztus 30-án befejeződött. A vonatok hétfő reggel már a felújított vágányokon közlekedhettek. A Nyugati tetőszerkezetének felújítása miatt azonban a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje változik augusztus 31-től december 4-ig.

A májustól augusztus végéig tartó munkálatok keretében a ceglédi (100a) vonal Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakaszán 5,6 kilométeren átépítették a vágányokat, számos váltót kicseréltek, a távközlési eszközök, a biztosítóberendezések és a felsővezeték karbantartását is elvégezték a MÁV FKG szakemberei. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszereket is korszerűsítették, ennek köszönhetően a váltók már nem fognak lefagyni a téli időszakban. A munkálatoknak köszönhetően megszüntethetők a sebességkorlátozások, így várhatóan a menetrend szerinti közlekedés is javulni fog ezen a szakaszon.

Image
100a

 

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati–Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a közel azonos időben induló pót-és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utasok, felár megfizetése nélkül. A BKK M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében az érvényes BKK bérlettel rendelkező utasok részére bevezetett felármentesség továbbra is érvényben marad. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatja el.