Mikulás-programokkal várja a családokat a Vasúttörténeti Park

magyar vasúttörténeti park mikulás télapó Hírvonal

2022.11.23 14:04
szerző: MÁV-KIG

Mikulás napi programokkal várja a családokat a Vasúttörténeti Park december 4-én, ezt követően már csak tavasszal lesz látogatható a létesítmény. Ez a nap – megszokott módon – az ünnepi előkészületek, és természetesen a Mikulás, valamint manói köré szerveződik majd.

A forgatag töretlen népszerűségnek örvend minden évben, az idei eseményen két előadássorozattal kedveskednek majd a látogatóknak: a délelőtti és a délutáni órákban is fellép az Apacuka zenekar, illetve Kőhalmi Ferenc mesés-zenés interaktív bűvészműsora is látható lesz mindkét idősávban. Mindemellett arcfestéssel és kézműves programokkal készülnek a szervezők, így akár a mézeskalács-díszítés, vagy a karácsonyfadísz-készítés is kipróbálható lesz a parkban, természetesen a Mikulás és manói kíséretében. A családok körében méltán népszerű, autentikusan berendezett Mikulás-szoba is várja majd a gyerekeket, ahol fotókkal is megörökíthetik a szülők a kicsik élményeit.

„A karácsonyi hangulatot megteremteni a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legkedvesebb feladatunk, idén sincs ez másként. Nagy öröm számunkra, hogy a hozzánk érkező családokat évről évre kellemes karácsonyi élményekkel ajándékozhatjuk meg, Mikulás és manói közreműködésével. Az idei szezont lezáró esemény ezúttal is különleges hangulattal várja majd a látogatókat.” – mondta el Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

A délelőtti előadássorozat 10-től 13 óráig, a délutáni 14-től 17 óráig tart majd.

További információk a http://www.vasuttortenetipark.hu/ oldalon olvashatók.

dezgst