Megkezdődött a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése

új híd duna Déli összekötő vasúti Duna-híd Hírvonal

2020.09.24 15:39
szerző: MÁV KIG

A Déli Körvasút fejlesztésének első, már megkezdett üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése és bővítése. Az első hídelem megérkezését követően megkezdődhet annak beemelése és helyére igazítása.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a szeptember 21-én tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon a legjelentősebb vasúti híd a déli összekötő, amely Kelet- és Nyugat-Magyarországot kapcsolja össze. Idén az első fél évben több mint 50 ezer szerelvény, napi 277 vonat, egy év alatt több millió utas közlekedik ezen a hídon.  A hídnál tartott sajtótájékoztatón Fürjes Balázs elmondta: a kormány Budapest fejlesztése során a gyakorlatias megoldásokat keresi, elsősorban a közlekedésre, az otthonteremtésre és a zöldterületek növelésére koncentrál. Ezek közül is a közlekedés fejlesztése a legfontosabb, mert ez érinti a legtöbb embert és ez igényli a legtöbb erőforrást, célja, hogy az emberek gyorsabban és kényelmesebben utazhassanak, kevesebb legyen a dugó és tisztább a levegő.

Szükség van új egyensúlyra a közlekedésben a közösségi, az egyéni autós, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés, továbbá Budapest és az agglomeráció között. Budapesten él 1,5 millió ember, és naponta további 1,5 millió utazik be dolgozni, tanulni, nagyobb része autóval. A legfontosabb a közösségi, azon belül is a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, hogy minél többen ezt válasszák gépkocsi helyett - mondta az államtitkár.

              

A Duna kötöttpályás átjárhatósága túlnyomórészt a déli összekötő vasúti hídon múlik, ezért nagy jelentőségű annak felújítása, a hídelemek és sínpárok cseréje, illetve bővítése, aminek eredményeként lesz egy új, 3. sínpár is. Jelenleg óránként és irányonként két elővárosi vonat haladhat át, a felújítás után hat. A déli összekötő vasúti híd folytatása a déli körvasút lesz a

Kelenföldi és a Ferencvárosi pályaudvar között. A cél, hogy minden irányban negyedóránként induljon szerelvény az elővárosi vonalakon és megduplázódjon a forgalom - mondta az államtitkár.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy a híd az első fontos lépés a déli körvasúthoz. Jelenleg szinte minden elővárosi vonat egy budapesti fejpályaudvarra fut be, mint egy zsákutcába. Most ez a szűk kapacitás, ezen fog segíteni a körvasút, ami lehetővé teszi, hogy több szerelvény jusson be a fővárosba. Ehhez jelenleg hiányzik a kapacitás és a megállók. Előbbin segít a déli összekötő vasúti híd,utóbbin megállók létesítése: Kelenföld után az első Budán a Nádorkert a Kopaszi gátnál, a második Pesten a Művészetek Palotája mögött a Közvágóhídnál, a harmadik pedig az Ecseri úti 3-as metró megállónál lesz - magyarázta a szakember.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy Magyarországon a legjelentősebb vasúti híd a déli összekötő, amely Kelet- és Nyugat-Magyarországot kapcsolja össze. Idén az első fél évben több mint 50 ezer szerelvény, napi 277 vonat, egy év alatt több millió utas közlekedik ezen a hídon. A déli körvasút kulcsfontosságú fejlesztés.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese szerint a most induló munkálatok a tervek szerint két év múlva, 2022 szeptemberében érnek véget. A híd alszerkezetében a pesti oldalon csak kisebb korrekciók lesznek, a budai oldalon viszont 15 méterrel hátrébb kerül a hídfő, ennyivel nő a híd alatti tér. – Évszázados álmokat megvalósító munkálatok kezdődtek el, már a vasúttársaság 1916-os terveiben szerepelt a most elinduló fejlesztés – jegyezte meg Nyul Zoltán.

Fénykép forrása: www.facebook.com, Vitézy Dávid