Új P+R és B+R parkolók Dunakeszi-Gyártelepen

fejlesztés Hírvonal

2020.12.11 15:20
szerző: MÁV KIG

Dunakeszi-Gyártelepen a helyi önkormányzat és a MÁV együttműködésében jött létre az új, 30 férőhelyes P+R parkoló illetve az új kerékpártároló, amelyben 20 biciklit lehet elhelyezni; a közel 60 millió forintos beruházás 60 százalékát az önkormányzat, 40 százalékát pedig a vasúttársaság finanszírozta.

A vasúttársaság kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása. Ennek érdekében 2019-ben elindult a legforgalmasabb állomásokat érintő „50 megújuló állomás” karbantartási program. Ezen belül országosan körülbelül 3000 P+R parkoló és ugyanennyi B+R tároló létesítését is tervezik, melynek megvalósítása ütemezetten 2021-2023. évekre elosztva, évi 800-1000 férőhely kiépítésével valósulhat meg.

A program keretében épült ki most Dunakeszi-Gyártelepen is 30 P+R és 20 B+R parkoló, amit Dunakeszi Önkormányzatával szoros együttműködésben, közös finanszírozással valósítottak meg. A kivitelezés mindössze pár hónap alatt lezajlott, augusztus végén kezdődtek meg a munkálatok, és december elején már elkészülhet az új parkoló.

A 70-es váci vonalon 2020-ban Sződ-Sződligeten 20, Nagymaros-Visegrádon 10, Alsógödön 30 férőhelyes fedett kerékpártárolót is kialakított a MÁV. 2021-ben Budapest legforgalmasabb elővárosi vasútvonalai mentén létesülnek parkolók és tárolók. A 70-es vonalon több helyszínen összesen több mint 300 millió forint saját forrás felhasználásával további 130 P+R és 140 B+R kiépítését tervezik jövőre.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV-elnök-vezérigazgatója a jövőbeni tervekről beszélt: „A vasúttársaság számára fontos, hogy az elővárosi vasútvonalak mentén minél több ilyen jellegű beruházást tudjanak kialakítani az önkormányzatokkal. Mindezekre a fejlesztésekre szükség van, hogy az emberek könnyebben le tudják tenni az autót és az egyéni közlekedési módról a fenntarthatóbb és zöldebb közösségi közlekedésre tudjanak váltani. A budapesti elővárosi vonalakon a terveik szerint 2021 és 2023 között 3000, a mostanihoz hasonló parkolót szeretnének kialakítani.

Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője elmondta: „Az agglomerációban az egyik legfontosabb dolog a közlekedés és annak mielőbbi fejlesztése. Az elmúlt időszakban a térségben közúti és vasúti fejlesztések is történtek, már több emeletes motorvonat közlekedik ezen a szakaszon, amelyeknek köszönhetően a vasúti közlekedés kényelmesebbé, gyorsabbá, illetve pontosabbá válik.”

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere hangsúlyozta: „A most kialakított parkoló fontosságát jelzi, hogy a beruházást nem európai uniós forrásból finanszírozták, hanem a város és a MÁV a saját forrásait csoportosította át erre a célra. Agglomerációs településként Dunakeszi számára rendkívül fontos a közlekedés, amelyben kiemelt szerepe van a vasútnak, ugyanis vonattal 20-25 perc alatt be lehet érni a városból Budapestre a Nyugati pályaudvarra. Ahhoz pedig, hogy ezt a közlekedési módot minél többen tudják igénybe venni, parkolófejlesztésekre van szükség.”