Új nyomvonalon épült vasúti pályaszakaszt avattunk

NIF Hírvonal

2022.07.14 15:18
szerző: MÁV KIG

Befejeződött a Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti vasúti vonalszakasz felújítása. A NIF Zrt. beruházásban megvalósult projekt teljes mértékben igazodik azon szemléletbe, mely a vasutat az unión belüli személy- és áruszállítás gerincévé kívánja tenni. Ennek szellemében a meglévő pályaszakasz felújítása mellett a vonalnak egy teljesen új része is épült: egy 12, 98 km hosszú pályaszakasz, amire már két évtizede nem volt példa Magyarországon.

A fejlesztés a Kelenföld–Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonal felújításának második ütemeként valósult meg a NIF Zrt. beruházásában két szakaszra bontva.

A Százhalombatta és Ercsi elágazás közötti 15,7 km hosszú szakasz felújításának keretében 12,98 km hosszan teljesen új nyomvonalon épült ki a kétvágányú pálya, amely által külön választható a Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bíró MOL Nyrt. Dunai Olajfinomítóba érkező és induló szerelvények leközlekedtetése.

Az elkészült vasúti pályán részben 120 km/h, részben pedig 160 km/h sebességgel haladhatnak majd a vonatok, melynek feltétele az új ETCS biztosítóberendezés kiépítése, amely a beruházás részeként külön projektben valósul meg.

A beruházás során teljesen megújult Százhalombatta állomás is. A közlekedés megkönnyítése és az utazók kényelme érdekében korszerű magasperonokat alakítottak ki, új gyalogos peronaluljáró, rámpák, liftek és perontetők épültek, a térvilágítást is modernizálták. Az állomás környezetében 61 férőhelyes P+R parkoló és 40 férőhelyes B+R parkoló létesült, így kényelmesebbé vált a vasút megközelítése. A korszerűsítés keretében a teljes szakaszon megújult a villamos felsővezetéki hálózat, kiépült a villamos váltófűtés, 14 műtárgy és 6 különszintű csomópont épült vagy épült át. A vasúti zajhatás csökkentése érdekében összesen 1,2 km hosszan zajvédő falat emeltek.

Ercsi elágazás és Pusztaszabolcs között 12,2 km hosszú, kétvágányú vasúti vonalszakasz teljes átépítése valósult meg, a kapcsolódó létesítmények korszerűsítésével együtt. Összesen 33 km hosszúságú hézagnélküli vágány épült, felújították a villamos felsővezetéki hálózatot, kiépítették a villamos váltófűtést.

A szakaszon 6 szintbeni csomópont és 10 műtárgy épült vagy épült át. A zaj- és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken összesen 810 m zajvédő fal létesült. Iváncsa állomás megállóhellyé épült át, teljeskörűen felújították Pusztaszabolcs állomást is. Mindkét helyen korszerű magasperonok, új gyalogos peronaluljáró, rámpák, liftek, perontetők épültek, korszerű térvilágítási rendszert létesítettek és elbontották a használaton kívüli állomási épületeket.

Iváncsa megállóhelyen 124 férőhelyes P+R, 56 férőhelyes B+R, Pusztaszabolcs állomáson 72 férőhelyes P+R és 120 férőhelyes B+R parkolót alakítottak ki, ezzel is segítve az állomásra érkezők közlekedését.

Image
Az avatás

Tessely Zoltán, Fejér megye 3. sz. választókerületének országgyűlési képviselője kiemelte: „Húsz éve nem volt ilyen vasút-fejlesztésre példa Magyarországon: felújított, átépített állomásépületek várják az utasokat. Emellett a magas peronok, peronaluljárók, liftek, térvilágítás és parkolók mind-mind olyan kényelmi eszközök, amelyek a lakosság mindennapjait teszik élhetőbbé.  A kötöttpályás közlekedés fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír, ez a beruházás is felértékelődik majd a jövőben.”

Virág István, a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: „Mindennapjaink egyik legnagyobb értéke az idő, az ügyfélközpontú működés fontos alappillére pedig a megbízhatóság. A Százhalombatta–Ercsi elágazás közötti új pályaszakasznak és az üzembe helyezett Központi Forgalomirányításnak köszönhetően a 40a, valamint a 40. számú vonalakon kiszámíthatóbbá, megbízhatóbbá válik a vasúti közlekedés. A Déli pályaudvarról délután Dunaújvárosba, illetve este Dombóvárra közlekedő zónázó vonatok, és a reggel Pusztaszabolcsról Budapestre közlekedő zónázó vonatok is megállnak Iváncsa megállóhelyen. A jegy- és bérletvásárlás megkönnyítése érdekében a vonalon, 2022 tavaszán minden állomásra és megállóhelyre új típusú jegykiadó automatát telepített a MÁV-START.”

Image
Virág István

Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta: „Külön projektszakaszként, de a vasúti pálya megújításával összehangolt ütemezésben új elektronikus biztosítóberendezés és korszerű utastájékoztatási és távközlési rendszer is kiépült. A munkálatok során megvalósult a Százhalombatta és Pusztaszabolcs államoások felvételi épületének teljes körű, illetve Iváncsa állomás felvételi épületének részleges rekonstrukciója.  A beruházás részeként korszerűsítettek 3 állomási és 3 nyílt vonali útátjárót. A mai átadót követően a vonalszakaszt érintő munkák nem érnek véget, mivel az ETCS rendszer megvalósítása jelenleg is folyamatban van a Siemens Mobility Kft. kivitelezésében.”

Image
40a