Sikerrel zárultak az Európai Mobilitási Hét hazai programjai

EMH Hírvonal

2022.09.29 16:00
szerző: MTI

Idén már közel kétszáz magyarországi település csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez, így Magyarországon volt az ötödik legmagasabb a résztvevők száma Európában - ismertette a Technológiai és Ipari Minisztérium.

Azt írták, idén is nagy érdeklődés mellett zajlott le Magyarországon Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya. A települések egyre nyitottabbak a környezetkímélő közlekedést népszerűsítő, az egészség megóvására ösztönző programok iránt. Az eseménysorozatba a MÁV több akcióval is bekapcsolódott, pár nap alatt több mint 10 ezer ingyenes kerékpárjegyet állított ki, az autómentes napon pedig több mint 13 ezren vásárolták meg a korlátlan utazásra jogosító, kedvezményes jegyet. A kormány célja hazánk teljes klímasemlegességének elérése 2050-ig, amiben kiemelt szerepet játszik a károsanyag-kibocsátás ötödéért felelős közlekedés zöldítése - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre többen ismerik és használják a környezetbarát, fenntartható városi közlekedési lehetőségeket.

2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer zöld rendszámos gépkocsi futott a hazai utakon, nyár végéig már közel 57 ezret helyeztek forgalomba az országban, tehát a számuk húsz hónap alatt megduplázódott. A közlekedés környezetbarátabbá tételét szolgálja továbbá a Zöld busz program is, amely a vidéki városok helyi járműparkjának minőségi cseréjét támogatja. Ezek mind hozzájárulnak a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt, a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére irányuló célok megvalósításához.

A Technológiai és Ipari Minisztérium az Európai mobilitási héthez, illetve az autómentes naphoz kapcsolódó tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek megrendezését idén is pályázattal segítette. Idén országosan 193 településen zajlottak programok, ezekre 172 önkormányzat összesen 155,5 millió forint támogatásra adott be kérelmet a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-hez. Ezt a települések a lakosságszámuktól függően igényelhették, az 5000 fő alatti települések legfeljebb 500 ezer, az 5000 és 15 ezer közötti lélekszámúak 1 millió, a 15 és 50 ezer fő közöttiek 1,5 millió, míg az 50 ezer lelkesnél nagyobb települések 2 millió forintra pályázhattak.

A MÁV öt nap alatt összesen 10 854 ingyenes kerékpárjegyet adott ki az utasok részére, ezek száma mintegy duplán meghaladta a héten eladott normál díjszabású kerékpárjegyekét. Az autómentes napon pedig egy különleges, legfeljebb 250 forintba kerülő jeggyel a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV vagy a MÁV-HÉV bármilyen helyközi járatán korlátlanul lehetett utazni egész nap, az ország teljes területén. A MÁV-START munkatársai az ezen a napon négyszer több tízkilométeres jegyet adtak el, mint előtte egy héttel. Így a többi szolgáltató eladásaival együtt jóval 13 ezer felett lehet az átlagos eladási számok felett értékesített jegyek száma - hangsúlyozta a TIM.