Okosjeggyel akár 40% megtakarítással lehet eljutni Szegedre InterCity-vel

Okosjegy Hírvonal

2021.05.06 11:15
szerző: MÁV START Kommunikáció

A MÁV-START új, kizárólag a digitális csatornákon megvásárolható jegytípust, Okosjegyet vezetett be elsőként a szegedi vonalon közlekedő vonatok InterCity kocsijaira. A korlátozott számban kapható jegyekkel a menetjegy megváltásának időpontjától függően a vasúttársaság a szokásosnál lényegesen, akár 40 százalékkal olcsóbban biztosítja az utazást. A tervek szerint az Okosjegy a közeljövőben országosan, minden InterCity-járaton elérhető lesz. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát. 

A nemzetközi közlekedésben szerzett tapasztalatokat felhasználva kialakított, vonathoz kötött, dinamikus árazású Okosjegyek első és másodosztályon is elérhetők korlátozott számban. A nagyobb kedvezmény igénybevételéhez érdemes mielőbb megváltani a menetjegyet, azaz minél előbb veszi meg jegyét az utas, annál olcsóbban utazhat.

Az Okosjegyek a MÁV applikációban és az új ELVIRA felületén vásárolhatók meg minden szegedi InterCity-re, magában foglalva a menet- és a helyjegyet is. Mindkét platformon megtalálható a kiválasztott vonatra az eredeti, teljesárú ajánlat is, ám az olcsóbb Okosjegy is jól látható, amit kiválasztva a vásárlás a megszokott rend szerint könnyen elvégezhető. A kínálat az ütemezett felülvizsgálatok alapján változhat annak érdekében, hogy az utasok az eddigieknél lényegesen kényelmesebben utazhassanak a másodosztály helyett akár első osztályon, illetve korábbi vagy későbbi járattal.

A tervek szerint az Okosjegy elérhető lesz a balatoni vonatokra a nyári forgalomban, év végéig pedig országosan az összes InterCity vonatra is bevezetik. Jelenleg az ajánlat a teljes áron utazók (pl. ingázók, kirándulók, belföldi turisták) számára ad lehetőséget az eddiginél olcsóbb utazásra; akár a saját autó vagy a telekocsi-használat kiváltására. A MÁV-START vizsgálja a kedvezményes áron utazók, elsősorban a diákok számára történő kiterjesztést is.

Az Okosjeggyel kapcsolatos bővebb információk ezen a linken érhetők el: mav.hu/okosjegy