Nyár elején újraindul a nemzetközi vonatközlekedés

nemzetközi személyszállítás Hírvonal

2021.05.27 08:49
szerző: MÁV START Kommunikáció

A járványhelyzet kedvező alakulásának köszönhetően a MÁV-START fokozatosan és egységesen újraindítja a közép-európai nemzetközi vasúti személyszállítást. Június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve.

A visszatérő nemzetközi utazásokra jegyértékesítési, jármű- és szolgáltatási fejlesztésekkel készül a vasúttársaság. Kiemelten kezeli a külföldre közlekedő személykocsik felújítását, megjelenésének és komfortjának javítását. 2020-ban 22 darab jó állapotú, használt, de korszerű fekvőhelyes- és hálókocsit vásárolt a vasúttársaság, amelyekből a tervek szerint egyes kocsik már a nyár folyamán forgalomba állhatnak az arculatnak megfelelő felújítást követően.

A hegyeshalmi vasúti határátkelőn keresztül június 1-jétől több távolsági vonat közlekedik, Budapestről Bécsbe óránként lehet eljutni. Átmenetileg – a Püspökladány és Biharkeresztes között végzett pályakorszerűsítési munkák miatt – a Bécs–Kolozsvár közötti Transilvania EuroCity nem közlekedik. Svájcba újraindul a közvetlen railjet xpress vonatpár és az éjszakai vonat is. Bajorországba, Münchenbe visszaáll a kétóránkénti közlekedés nappal, és ismét közlekedik az éjszakai vonat is. A regionális forgalom Hegyeshalomnál változatlanul biztosított Bécs és Királyhida (Bruck an der Leitha) felé.

A szobi határátkelőhelyen keresztül több lépésben áll vissza a közlekedés. Május 24-től már újra elérhető Wroclaw–Berlin, május 26-tól pedig Krakkó, valamint Varsó is éjszakai vonattal. Június 1-jétől a Szlovákiába és Csehországba közlekedő Metropolitan EuroCity vonatok állnak forgalomba újra a szokott, kétóránkénti közlekedési rendbe, de csak június 13-tól lesz teljes a visszaállás: akkortól az eredetileg tervezett menetrend érvényes a visegrádi országok felé, a délutáni prágai EC270-es számú Metropolitan EuroCity vonat is az eredeti útvonalán közlekedik.

Lengyelországba június 1-jén indul először a Báthory EuroCity vonat, másnap érkezik vissza első alkalommal Terespolból. Innentől naponta biztosított a vasúti kapcsolat Krakkóba és Varsóba is – nappali és éjszakai vonattal egyaránt.

Hidasnémeti határállomáson át Kassára továbbra is csak napi 2 közvetlen InterCity vonat közlekedik Budapestről. A tervezett 2 óránkénti közlekedés a decemberi menetrendváltáskor indulhat újra a szlovák vasút közlése szerint.

Románia és Magyarország között több lépcsőben indul újra a forgalom. A lőkösházai határátmenetben jelenleg is valamennyi nemzetközi vonat közlekedik. A többi határátmenetben jelenleg egyedül a Corona IC jár kerülő útirányon át, Debrecen érintésével jut el a Székelyföldre, Kolozsváron át Brassóba. A Püspökladány–Biharkeresztes vonal villamosítása miatt Biharkeresztesen át Nagyváradra és Kolozsvárra csak ősszel közlekedik ismét a vonatok többsége.

Nyírábrányon át Érmihályfalvára, illetve az útvonalon tovább, Szatmárnémetibe és Nagybányára szintén csak később áll helyre a forgalom. Június 1-jétől viszont Nagykárolyba és Nagyszalontára is a korábbi közlekedési rend szerint járnak majd a kishatárforgalmi motorvonatok.

Lőkösháza határállomáson át Arad, Temesvár, Déva térségébe, illetve tovább Brassó, Nagyszeben és Bukarest felé változatlanul közlekedik minden vonat.

Kelebián át Szerbiába is újra biztosított az eljutás, június 1-jétől egyelőre napi egy vonatpár közlekedik Szabadkára.

Magyarország és Ukrajna között június 1-jétől a Záhony–Csap közötti kishatárforgalmi vonatok ismét közlekednek.  Technikai okok miatt az IC34-es és az IC33-as számú Latorca InterCity vonatpár további intézkedésig nem továbbítja a Budapest-Nyugati pályaudvar–Munkács közötti közvetlen kocsit. A munkácsi közvetlen vonat várhatóan ősszel indul el. Ugyanakkor megteremtődik annak a lehetősége, hogy az utasok Záhonyból átszállást követően Záhony és Csap között igénybe vehessék a vonat szolgáltatásait.  A Latorca IC vonatpár részleges útvonala miatt a Záhonyból 8:35-kor induló vonat csak Záhony és Csap között közlekedik, illetve nem közlekedik a Munkácsról a helyi idő szerint 16:30-kor Záhonyba induló kishatárforgalmi vonat.

Az újraindulás másik fontos eleme a Kijev és Bécs közötti közvetlen hálókocsis forgalom beindulása is, Kijevből a hálókocsik június 1-jén indulnak, Bécsből június 2-án.

Gyékényes határállomáson át Zágrábba június 25-től indul vonat Budapestről naponta egy alkalommal. A magyarbólyi határon keresztül Eszék felé minden összeköttetés továbbra is biztosított.

Őrihódos határátkelőnél, Szlovéniába továbbra is közlekedik egy közvetlen vonat a fővárosok között, Budapestről Ljubljanába, és a tervezett menetrend szerint biztosított a regionális forgalom Zalaegerszegről.

A járványhelyzet alakulását a MÁV-START folyamatosan nyomon követi és az újraindulás következő lépcsőjének előkészítése jelenleg is zajlik. A nemzetközi vonatokon tervezett háló- és fekvőhelyes kocsik, illetve az étkezőkocsik beállásáról később adunk tájékoztatást. Szintén a későbbiekben jelenti be a vasútvállalat a tengerparti célállomásokra  az idei évben biztosított kínálatot.

A nemzetközi vonatok megtalálhatóak a nemzetközi menetrendi keresőben a MÁV-VOLÁN-csoport weboldalán.

Értékesítési fejlesztések: START Európa

A MÁV-START 2020-ban bevezetett START Európa ajánlatcsaládja – amely a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton újszerűségéért elismerő oklevelet is kapott – a jelenlegi 6 célország (Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország, Románia, Lengyelország) mellett június 1-től Svájcba, míg június közepétől Horvátországba és Szlovéniába is elérhető lesz.  A START Európa alkalmazásával egyszerűsödnek a nemzetközi ajánlatok, és a korábbi gyakorlattól eltérően a legkedvezőbb árú vonatjegyek nem csak Budapesttől, hanem a vonat által érintett vidéki városoktól is kiadhatók a célország számos településére. A családok számára vonzó  lehet a START Európa ajánlathoz kapcsolódó különleges gyermekkedvezmény is. A népszerű START Europa jegyek Svájcba is elérhetővé váltak a MÁV appon és a megújult Elvirán is.

A járványhelyzet alatt bevezetett újdonság, hogy a START Európa menetjegyek a közvetlen nemzetközi vonatokra már a MÁV mobiltelefonos alkalmazásában és az internetes felületen is megvásárolhatók. A vásárlás során az utasok megtekinthetik, hogy a kiválasztott viszonylaton közlekedő vonatokra milyen áron válthatók még menetjegyek. A MÁV-START az elektronikus menetjegyekkel a nemzetközi forgalomban is lehetővé teszi az utasok számára az érintésmentes jegyvásárlás és jegyellenőrzés lehetőségét.