A fedélzet nem terasz!

koronavírus Hírvonal

2021.04.28 11:02
szerző: MÁV KIG

Noha a koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre kedvezőbbek a járványügyi mutatók, és folyamatosan nő a beoltottak száma, a MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, a közösségi közlekedés igénybevétele során tartsanak be minden, a védekezéssel kapcsolatos előírást, vigyázva ezzel magukra és másokra is.

Megindult a fokozatos nyitás Magyarországon: valamennyi üzlet nyitva tart, elérhetők a szolgáltatások, a hétvégén pedig megnyitottak a vendéglátóhelyek teraszai is. A beoltottak számának növekedésével további enyhítések várhatók az élet minden területén. Arról azonban nem feledkezhetünk meg, hogy a vírus még mindig jelen van, ezért továbbra is fontos az elővigyázatosság.

A vasúti és a közúti közösségi közlekedés során zárt térben tartózkodunk, ezért elengedhetetlen a fokozott odafigyelés, a járványügyi előírások betartása. A személyszállítási közszolgáltatás igénybe vevői főként munkába, iskolába, egészségügyi intézményekbe szeretnének eljutni, számukra sok esetben nincs más lehetőség úti céljuk elérésére. Az ő védelmük biztosítása közös felelősségünk, ezért a vonatokon és autóbuszokon, az állomásokon és megállóhelyeken továbbra is kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása! A közlekedési társaságok emellett arra kérnek mindenkit: lehetőség szerint vegyék igénybe a kontaktusmentes, elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket.

A MÁV-Volán-csoport felelős szolgáltatóként továbbra is minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme érdekében, folyamatosan fertőtleníti a vonatokat, autóbuszokat és létesítményeket, munkatársait ellátja a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A védekezés eredményessége azonban nemcsak a szolgáltatókon, de az utasokon is múlik. Ne engedjük, hogy ismét erőre kapjon a koronavírus-járvány! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy fennmaradjon a kedvező tendencia, és nyárra magunk mögött tudhassuk a járványos időszakot. Ne feledjük: a fedélzet nem terasz!