A CER rendkívüli ülése

CER Hírvonal

2020.11.23 09:53
szerző: MÁV KIG

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) vezető bizottsága 2020. november 20-án online ülést tartott. Homolya Róbert a CER alelnökeként vett részt a megbeszélésen, amelynek egyik fő témája a 2021-es Vasút Európai Éve program volt.

A CER Vezető Bizottság rendkívüli ülésének fókuszában a 2021-ben megrendezendő Vasút Európai Évéhez kapcsolódó kommunikációs tevékenységek álltak. A zöld megállapodás közlekedési célkitűzéseinek megvalósítását elősegítő kezdeményezés egyedülálló lehetőséget ad a vasúti szektor számára, hogy rendezvényekkel és tájékoztató kampányokkal népszerűsítse a fenntartható közlekedési módot. Az ágazat kommunikációs tevékenységeinek koordinálása kulcsfontosságú a Vasút Európai Évének sikere szempontjából, ezért a szervezet többféle forgatókönyvet is összeállított. A Vezető Bizottság megvitatta a terveket, valamint a kommunikáció során a szektor által alkalmazandó főbb üzeneteket. A Vasút Európai Éve plusz költségekkel jár majd a CER számára, ezért a grémium megvitatta az ez alapján felülvizsgált költségvetési tervet is.

Az ülésen felvetődött, hogy a Vasút Európai Éve kedvező alkalmat nyújt a vasúti szektornak arra, hogy elővezesse a közlekedési szolgáltatások ökocímkézésére vonatkozó javaslatát. A kezdeményezés révén a környezeti hatások külső költségei megjelennének az árban, így a vasút előnye környezeti szempontból költségelőnyként jelenne meg.  Az ökológiai lábnyomot így egységesen lehetne feltüntetni, növelve az utasok környezettudatosságát.  A szervezet célja, hogy 2021-ben álláspontot vagy jogszabályalkotásra vonatkozó kérést fogalmazzon meg a Bizottság részére. 

A testület megtárgyalta, hogy a COVID-19 járvány második hulláma miatt milyen intézkedésekre kellett sort keríteni Európában.  A következő időszakban a Vezető Bizottság tagjai rendszeresen megvitatják majd, hogy milyen a járványügyi helyzet országukban, valamint ez alapján milyen intézkedésekre került sor.

A találkozón döntés született arról, hogy a Vezető Bizottság javaslatot tesz a Közgyűlés számára Marjan Rintel, az NS (Holland Vasutak) vezérigazgatójának CER Vezető Bizottsági taggá történő kinevezésére. 

Háttér-információ a CER-ről

A CER-tagok vasúti vonalainak hossza az európai vasúti hálózat 71 százalékát fedi le; a szervezetben magukat képviseltető vállalatok adják az áruszállítási üzletág 76 és a vasúti személyszállítás 92 százalékát Európában. A CER – az európai vasutak érdekeit képviselve – fontos szerepet játszik az európai uniós jogalkotásban és jogalkalmazásban, a brüsszeli székhelyű szervezet az uniós intézmények fontos tárgyalópartnere. A hetven európai vállalatot tömörítő szervezet – melynek tagja a MÁV mellett a GYSEV, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) is – tevékenysége kiterjed a vasutak szempontjából fontos valamennyi területre, így a személyszállításra, a közszolgáltatásra, a szociális párbeszédre, a környezetvédelemre, illetve az infrastruktúrafejlesztés és a kölcsönös átjárhatóság területére is.