Újabb kormányablak Érd alsón

Érd kormányablak Hírvonal

2020.10.27 12:32
szerző: MÁV KIG

A Pest megyei településen nyílt meg a tizenkettedik, vasútállomáson működő kormányablak. Ma már háromszáznégy kormányablak működik az országban egységes arculattal, megfelelő informatikai felszereltséggel, közel az állampolgárokhoz.

2017-ig 1557 ügytípust lehetett a kormányablakokban elintézni, 2018-tól pedig valamennyi ügytípus elindítható és elintézhető egy-egy kormányablakban. Az ügyintézőknek nem könnyű a dolguk, nagy rajtuk a pszichés nyomás, mindezek ellenére Pest megyében gyors az ügyintézés, országosan 8 és fél perc az ügyintézés átlagos ideje.     

A járvány miatt a kormány úgy döntött, a lejárt okmányok további hat hónapig érvényesek maradnak, ezzel a lehetőséggel 660 ezer állampolgár élt. Azóta közülük mindössze 220 ezren újították meg okmányaikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszabbítás határideje december 15-én lejár, és kérte az érintetteket, mielőbb intézzék el az ügyet az ország bármely kormányablakában.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a kormányablak, mint extra vasúti szolgáltatás jól illeszkedik a MÁV megújulásába. Eddig tizenegy vasútállomáson nyílt kormányablak, az érdi a tizenkettedik, amely nyolc munkaállomással, tárgyalóval, háttérirodákkal, 264 négyzetméteren várja az ügyfeleket - tette hozzá.

Image

Csőzik László polgármester köszönetét fejezte ki az új létesítményért, amelyre nagy szüksége volt az egyre népesebb Érdnek. Azt mondta, a 69 ezer lakosú várost sokan választják új otthonuknak, idén mintegy ötezerrel nőtt a lakosságszám, ezért nagy a felelőssége a kormányablakoknak a lakók kiszolgálásában.