Déli összekötő vasúti Duna-híd Fejlesztések

Tesztelik a Déli összekötő vasúti Duna-híd új szerkezetét
2021.04.20 12:25
szerző: MTI

A héten elvégzik a Déli összekötő vasúti Duna-híd új hídszerkezetének próbaterhelését, így vasárnap estétől a vasúti forgalom menetrend szerint bonyolódhat azon keresztül - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Február végén az utolsó elem beemelésével átjárhatóvá vált az új hídszerkezet, amely a Déli Körvasút fejlesztésének első állomása. A beruházás részeként kettőről három vágányosra bővült a Déli összekötő vasúti híd; az új hídszerkezet megépítése után következik a meglévő két hídszerkezet újra cserélése. A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése összesen 35,9 milliárd forintból valósul meg - idézték fel. A beruházást az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF valósítja meg, a Duna Aszfalt Kft.-vel mint kivitelezővel együttműködve.

A közleményben arra is kitértek: a Déli Körvasút a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF közös projektje. A fejlesztés célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében.