Megújult a vasúti közlekedés Kőszeg és Szombathely között

pályafelújítás Hírvonal

2022.03.28 12:19
szerző: MTI

A napokban adtak át egy megújult vasútvonalszakaszt: ezúttal a 3,2 milliárd forintos beruházással felújított és korszerűsített, Kőszeg-Szombathely közötti 17 kilométer hosszúságú pálya újult meg.

Az átadóünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: Magyarország vasútbarát kormánya a környezetkímélő és energiahatékony közlekedési mód fejlesztését központi elemként kezeli. A következő egy-másfél évtizedben hatezer milliárd forintot szánnak pálya- és járműkorszerűsítésekre.  A közlekedés zöldítését a villamosított hálózat folyamatos bővítésével segítik.

Tavaly nyáron fejeződött be az észak-balatoni vasútvonal villamosítása Szabadbattyántól Balatonfüredig, a kivitelezők jelenleg is dolgoznak a Püspökladány-Biharkeresztes és a Szeged-Röszke szakaszokon. A továbbiakban az észak-balatoni és a Debrecen-Balmazújváros szakaszok mellett, a most felújított Szombathely-Kőszeg vasútvonal villamosítása következik. Tavaly adták át az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszát, és elkészült a 87-es főút Kőszeg és Rőtfalva országhatár közötti szakasza is. Már a tervezésnél tart az M86-os autóút Szombathely-Zanat és Körmend közötti szakasza, az M87-es Szombathely és Kőszeg közötti szakasza, valamint a 87-es és a 89-es számú főút szombathelyi elkerülő szakasza is.

Básthy Béla, Kőszeg polgármestere hangsúlyozta: nagy jelentőséggel bír, hogy az a Kőszeg, amelyet egykor az ország egyik "végállomásaként" emlegettek, ma Ausztria irányába csatlakozási ponttá és fontos intermodális közlekedési csomóponttá vált. Homlok Zsolt, a vasúti rekonstrukciót kivitelező Homlok Építő Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója közölte: nyolc hónapi feszített munkával sikerült a megrendelő által kért magas minőségben elvégezni a versenykörülmények között elnyert munkát. Reményeit fejezte ki, hogy vasi alapítású cége bekapcsolódhat majd a felsővezeték építésébe is.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: idén 150 éves cégük kiemelt projektjei közé tartozik a Kőszeg-Szombathely közötti vonalszakasz villamosítása. A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a 17 kilométeres vasúti pálya újult meg teljesen, de vasúti-közúti kereszteződéseket, a kőszegi vasútállomást és hét további megállóhelyet is felújítottak a szakaszon. Kényelmes magas peronok, korszerű LED-es térvilágítás és utastájékoztató eszközök, valamint kerékpártárolók is épültek.