Folytatódik a ceglédi vonal felújítása

100a FKG Hírvonal

2021.03.25 12:09
szerző: MÁV KIG

 

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik, évente pedig több mint 11 millióan veszik igénybe. Kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-tól a Vecsés­–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart. Az idei munkákat a MÁV 20 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg.

 

Az „Infrastruktúra Versenyképesség Javító” elnevezésű program keretében évente tervezetten 50 milliárd forint pluszforrást fordítana a MÁV pályahálózatának felújítására, hogy kevesebb legyen a meghibásodás, pontosabbak legyenek a vonatok, és stabilabban tartsák a menetrendet. Különösen az elővárosi és a megyeszékhelyek megközelítését biztosító pályaszakaszok állapota szorul korszerűsítésre, ezért a vasúttársaság megkezdte ezek felújítását 2020-ban a Nyugati és Városliget elágazás között.

A program első ütemében 2025-ig tervezetten mintegy 600 kilométeren végez a MÁV felújítást a Budapest-Nyugati–Szolnok (100a), a Biatorbágy–Almásfüzitő (1-es), Öttevény–Mosonmagyaróvár (1-es), Füzesabony–Miskolc (80-as), Székesfehérvár–Veszprém–Zalaegerszeg (20-as és 25-ös), Budapest-Nyugati–Vác (70-es), valamint a Rákos–Szolnok (120a) vonalakon. Ezeken mintegy 45-50 millió utas számára nyújtana a jelenleginél 5-10 perccel gyorsabb eljutást számos megyeszékhelyet és várost érintően, a menetrend stabilabbá megbízhatóbbá válhat.

A kormány 2020 decemberi döntése értelmében a vasúttársaság 20 milliárd forintos támogatást kapott a 100a vonal felújításának folytatására: a Vecsés és Üllő, az Üllő és Monor közötti nyíltvonali szakaszok, valamint Üllő és Monor állomások pályarészeinek felújítására.

Az áprilistól tervezetten késő őszig megvalósuló kivitelezés során Vecsés és Monor között mintegy 33 km vasúti pályát újítanak fel, elvégzik a szükséges váltócseréket, megerősítik a felsővezetéki hálózatot. Öt közúti átkelőhely is megújul a nyíltvonalon, és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik, ezáltal biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé válik az áthaladás. Vecsésen a Virág utca és Rudolf köz közötti gyalogos felüljárót is felújítják. Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélik, utóbbi megállóhelyen modern vizuális utastájékoztató rendszer fogja szolgálni az utasokat. Vecsés, Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn továbbá átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. A naponta mintegy hétezer utas által igénybe vett Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel, és az útátjárót is átépítik.

A várhatóan ősz végére befejeződő munkálatoknak köszönhetően helyreállhat ezen a szakaszon is az eredeti 120 km/órás pályasebesség, megszüntethetőek a sebességkorlátozások, ezáltal megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma.

Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon is működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.

 

A beruházás részleteiről online sajtótájékoztatón számolt be dr. Homolya Róbert. A MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: „Évtizedek óta várt munkálatok indulnak el április 6-án a legforgalmasabb elővárosi vasútvonalunkon, köszönhetően az eddig soha nem látott 20 milliárd forintos kormányzati támogatásnak. Így idén közel kétszer akkora forrás áll rendelkezésre a vasúthálózat karbantartására, mint a korábbi években. A jövőben is szeretnénk folytatni ezt az Infrastruktúra Versenyképesség Javító programunkat, évente több 10 milliárdot tervezünk erre fordítani, elsőként a nagyforgalmú vonalszakaszok helyreállítása a cél.”

Pogácsás Tibor, Pest megyei 10. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője kiemelte: „Monoron, Pilisen, Albertirsán és a környező településeken élők közül nagyon sokan ingáznak munkahelyükre, iskolába. Így a vasút műszaki színvonala alapvetően befolyásolja az életminőséget ezeken a településeken. Ezért én nagyon jó dolognak tartom azt, hogy egy komoly szemléletváltás történt a MÁV részéről, az elővárosi vasutak szerepével kapcsolatban. Jelenleg nagyon gyakoriak a késések, a járat kimaradások és erre nem lehet munkahelyet, egzisztenciát alapozni, nagyon fontos hogy ez megváltozzon. Ha a pálya rendben lesz, és a menetrendszerűség helyre áll, akkor jó néhány embert vissza lehet csalogatni az egyébként korszerűsödő közúthálózatról is a vonatra.”

Szűcs Lajos, Pest megyei 7. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője hangsúlyozta: „Az elmúlt években Vecsésen és Üllőn is folyamatosan emelkedett a lakosok száma, összesen több, mint 30 ezren laknak a két településen. Az itt élők közlekedésének fontos része a 100a vasútvonal, ezért mindenki nagyon várja, hogy a felújított vonalon, korszerű szerelvényeken, gyorsan és a menetrendnek megfelelően juthassanak el úticéljukhoz. A lakosok és ingázók mindennapjait teszi majd szervezhetővé, kiszámíthatóvá, könnyebbé és kényelmesebbé egy gyors, kulturált és biztonságos vonatvonal, ami kiválthatja a gépkocsival való közlekedés jelentős részét is.”

A kivitelezést a MÁV FKG végzi több mint száz szakember közreműködésével, számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával. Az utasoktól és a lakosságtól türelmet és megértést kérünk a felújítás alatt várható kellemetlenségekért! A munkálatokkal kapcsolatos lakossági észrevételeket és panaszokat április 6-tól emailben, a 100a@fkg.hu címen lehet jelezni.

A korszerűsítés ideje alatt az érintett állomások között egy vágánnyal kevesebb áll a vonatok rendelkezésére, emiatt a vasúti közlekedésben kényelmetlenségekre kell számítani, módosulnak a menetrendek, az S50-es járatok helyett, váltakozó szakaszokon (Vecsés – Üllő–Monor) pótlóbuszokra kell átszállni. Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá a MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.

 

Menetrendi változások a 100a kivitelezés I. üteme alatt, április 6-tól június 18-ig:

Néhány vonat kivételével a vonatok Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, és később érkeznek oda, a Nyugati és Cegléd között hosszabb menetidővel közlekednek. Egyes vonatok eltérő megállási renddel vagy nem teljes útvonalukon közlekednek, illetve teljes útvonalon szünetel a közlekedésük.

S50 jelzésű járatok

A monori S50-es vonatok rövidebb útvonalon, Budapest-Nyugati és Vecsés között munkanapokon közel 30 percenként, hétvégénként óránként közlekednek, mindkét irányban minden állomáson, megállóhelyen megállnak. Vecsés és Üllő között óránként pótlóbusz közlekedik helyettük. A csak munkanapokon csúcsidőben közlekedő vonatokhoz Vecsés és Monor között közlekedő pótlóbuszok csatlakoznak (hajnalban Budapest felé, délután Monor felé).

S50-es pótlóbuszok

  • Vecsés és Üllő között naponta 5:58-tól 20:59-ig óránként közlekednek pótlóbuszok.
  • Munkanapokon Vecsés és Monor között 14:35-től 18:35-ig óránként.
  • Naponta Üllő és Vecsés között 8:38-tól 21:38-ig óránként.
  • Munkanapokon Monor és Vecsés között 5 órakor és 5:55-kor, valamint Üllő és Vecsés között 7:03-kor, 8:08-kor.
  • Május 26–27-én az éjjeli pótlás Vecsés és Üllő között Szolnok felé 1:13-kor és 3:13-kor, Budapest felé 0:13-kor indul.
  • Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra onnét egy kilométerre, Vecsés, Iskola utca autóbusz-megállónál lehet felszállni vagy azokról leszállni.
  • Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz-megállóhelyen lehet fel- vagy leszállni.

Z50-es jelzésű zónázóvonatok

A zónázó vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar és Cegléd között óránként közlekednek, néhány vonat kivételével Üllő állomáson és Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak. Ezen felül munkanapokon délután Budapestről 14:38-tól 18:38-ig óránként gyorsított vonatok indulnak Cegléd, illetve Szolnok felé, Vecsés, Monor, Monorierdő, Ceglédbercel, Ceglédbercel-Cserő megállásokkal.

Budapest és Nyíregyháza, illetve Záhony közötti InterCity és sebesvonat

Néhány vonat kivételével a Nyíregyháza, illetve Záhony felé, valamint felől közlekedő InterCity és sebesvonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között összevonva (egyesítve) közlekednek, Monor állomáson is megállnak. A vonatokat Cegléd állomáson kapcsolják össze, illetve kapcsolják szét. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe. Vasárnaponként egyes sebesvonatok Újszász és Rákos felé kerülő úton közlekednek Budapest irányába.

Budapest-Nyugati és Szeged közötti InterCity-k

A szegedi InterCity-k több helyen megállnak: egész nap Monoron mindkét irányban, Budapestről Szeged felé délutánonként, 13:43-tól 20:43-ig pedig Pilisen és Albertirsán is. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe.

S36, G43-as jelzésű vonatok

Munkanapokon reggel az S36-os és a G43-as jelzésű vonatok nem közlekednek Üllő és Kőbánya-Kispest között. Kivéve az alapmenetrend szerint Kőbánya-Kispestről Budapest-Kelenföldre 7:12-kor induló (3592-es számú) S36-os személyvonatot, amely a teljes útvonalon elmarad.

Néhány járat menetrendje módosul a Budapest—Újszász—Szolnok, a Debrecen—Mátészalka és a Tuzsér—Záhony vonalakon.

Az utazás előtt érdemes tájékozódni a közlekedő vonatok menetrendjéről. Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.

 

Az „Infrastruktúra Versenyképesség Javító” elnevezésű program keretében indult meg 2020-ban a 100a vonal felújítása:

A Nyugati pályaudvartól Városliget elágazásig tartó bevezető vágányszakaszon tavaly május és augusztus között végezték el a szükséges munkálatokat. A 4,6 milliárdos felújítás keretében 5,6 kilométeren átépítették a vágányokat, számos váltót kicseréltek, a távközlési eszközök, a biztosítóberendezések és a felsővezeték karbantartását is elvégezték a MÁV FKG szakemberei. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszereket is korszerűsítették, így a téli időszakban is megbízhatóbbá vált a vonatközlekedés. A munkálatoknak köszönhetően ezen a szakaszon megszűntek a sebességkorlátozások, a menetrend szerinti közlekedés is javult.