„Telefonosok és drótosok baráti találkozója”

nyugdíjas Hírvonal

2022.09.12 09:55
szerző: Szentes Bíró Ferenc

A távközlési-és biztosítóberendezési  szakemberek hagyományos nyugdíjas találkozóját 16. alkalommal rendezték meg Szegeden.

Őszeleji, de kellemes időjárás, simogató napsütés fogadta szeptember 9-én, délelőtt Szegeden, a TBF Szeged-Rókusi Telephelyén azt a negyvennél is több nyugdíjast és meghívott vendéget, akik három dél-keleti megyéből érkeztek a MÁV Távközlési-és Biztosítóberendezési Szakszolgálat (TEB) vezetése és az önkéntes nyugdíjas aktivistái által szervezett „Tizenhatodik szakmai irányítói és középvezetői nyugdíjas találkozóra”.

Az örökifjú csapat összefogója és a találkozó szervezésénél a kezdetek óta bábáskodó Zvada Mihály nyugdíjas kolléga – aki „az  év alapszervezeti tisztségviselője” elismerést vehette át idén július 11-én a Vasutasok Szakszervezete Országos Nyugdíjas Szervezete 72. vasutasnapi ünnepségén -  vezényletével a második emeleti konferenciaterembe vonultak a találkozó résztvevői. A köszöntő szavak és a programismertetés után létszámellenőrzés és precíz létszámjelentés következett. Néma főhajtással emlékeztek meg az egybegyűltek a közelmúltban elhunyt három kollégájukról. A 75 fős társaságból ezúttal – a távollevők mind igazolták hiányzásuk jogosságát – 37-en jelentek meg.   Külön köszöntötték Forrai Imre TBF főnökségvezetőt, aki immáron friss nyugdíjasként jött el a találkozóra. Megtisztelte a találkozót Kiri Dániel Bizt.Ber. Főnökség és Pusztai László Távk. Főnökség vezetője is. Elsőként a Dobra János nyugdíjas kollégájuk által készített – közel 20 perces - képes és szöveges bemutatót tekinthették meg a résztvevők, amely elővarázsolta az eddig megrendezett 15 találkozó legmegkapóbb pillanatait.

Mondi Miklós területi igazgató a találkozó résztvevőinek köszöntése után képet adott a szervezeti átalakulásokról, a szükséges struktúraváltásokról, majd a működési területükön zajló beruházásokról, fejlesztésekről tájékoztatta a résztvevőket. Beszélt a kelebiai vonal (Bp.-Belgrád) átépítéséről, a Szeged – Röszke vasútvonal megújulásáról, és a Szeged – Hódmezővásárhely vonalon megépült és augusztus 1-től „élesben” üzemelő villamos – vonat (TRAM-TRAIN) közlekedésének megvalósításáról is. Az Igazgatóság 2399 fős létszámából 651 munkatársa dolgozik a TEB kötelékében: a területen 19 elindult projekt végrehajtásában meghatározó szerepet vállal ez a szakterület is. Külön kitért az igen aggasztó útátjárós balesetekre, amelyek tragikusan magas száma – nem a vasúti hibák miatt - beárnyékolja vasutas közösségünk lelkiismeretes, utasításszerű munkáját. Mindannyiunknak tenni kell a balesetek számának mielőbbi csökkentéséért.

Héjja László a TEB osztályvezetője az időszerű szakmai munka legfontosabb feladatait ismertette röviden. Elmondta: a területünkön zajló vasútépítő munka 3-5 évig minden kollégájának munkalehetőséget fog kínálni. Az előadás utáni szünetben nyílt alkalom a hagyományos csoportképek elkészítésére, de baráti társaságok is összeálltak egy-egy felvétel erejéig. A fotószünet után Héjja László osztályvezető  – már a fehér asztal mellett ülve – mondott pohárköszöntőt. Az elfogyasztott  finom falatokat követően – egy-egy pohár ital, sütemény és kávé mellett - előkerültek a fényképalbumok, kattogtak a fényképezőgépek, ismét egymás mellé ültek a régi cimborák, számtalan vidám történetet poroltak le a kedves barátok, munkatársak. A késő délutánig tartó találkozó idősebb és fiatalabb résztvevői is megállapodtak – továbbra is bizalmat szavazva Zvada Mihály főszervezőnek, valamint jó egészséget kívánva egymásnak - a jövő évi folytatás mellett.

Image
A találkozón