Boldog születésnapot MÁV Szimfonikusok!

Szimfonikusok Hírvonal

2020.06.30 13:47
szerző: Németh Livia

Míg a vasúti közlekedés jövőre lesz 175 éves Magyarországon, a MÁV Szimfonikus Zenekar idén ünnepeli a 75. jubileumát. A zenekart 1945-ben, a második világháború végnapjaiban alapította a MÁV akkori elnök-vezérigazgatója, akinek meggyőződése volt, hogy a klasszikus zene segít a háború által megtépázott lelkek gyógyításában. 

A MÁV ez alkalomból június 13-tól 10 napon át szignállal köszöntötte nagyobb állomásain a zenekart (Budapest-Déli, Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok, Veszprém). A szignálban Beliczay Gyula Szerenádjának egy részlete hangzott el a MÁV Szimfonikusok előadásában. Beliczay Gyula nem mellesleg a Magyar Királyi Államvasutak építészeti főmérnöke is volt. Ezt követően júliusban a MÁV-START Flirt motorvonatain találkozhatunk majd a zenekar történetét ismertető plakátsorozattal, melyből megtudhatjuk például azt is, hogy a zenekar alapításának évfordulója május 1-jére esik, és azt is, hogy II. János Pál pápa tiszteletére is adtak már hangversenyt Assisiben. A vírushelyzet felülírta a zenekar idei ünnepi terveit, az április 30-ára Müpába tervezett gálahangverseny is elmaradt, ezért az elmúlt nehéz időszakban a zenekar művészei gyakorlással, felkészüléssel töltötték az időt. A hirtelen jött helyzetre azonban kreatív megoldásokkal sikerült reagálni. Többek között a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltő „Nyiss ablakot a zenének” kezdeményezéssel, mellyel támogatóiknak köszönhetően az utcára, az otthonukba szorult emberekhez vitték el a zenét hangszóróval ellátott autóikkal. Szegedtől Szentendréig bejárták az ország számos pontját, még a budapesti Szent László Kórházhoz is elvitték a klasszikus műveket.

A MÁV EZÚTON KÍVÁN A KÖVETKEZŐ 75 ESZTENDŐRE IS TOVÁBBI SIKEREKET A ZENEKARNAK!