Augusztus 8-án lesz a Galambos-Bugac közötti kisvasútról szóló könyv bemutatója

kiállítás könyvbemutató Hírvonal

2020.08.04 15:44
szerző: Vasúttörténeti Alapítvány

Selymesi Sándor nyugdíjas vasutas írása a Vasúttörténeti Alapítvány gondozásában jelenik meg. A hiánypótló könyv első része a Galambos-Bugac közötti kisvasútépítés gazdasági és társadalmi körülményeinek ismertetésével kezdődik. 

A könyv bemutatóját 2020. augusztus 8-án tartják Bugacon, a Rigó József ÁMK Művelődési Házban egy kapcsolódó program keretében. 

Program:

- 10 órai kezdettel a polgármesterrel közösen megnyitják a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményéből a Kecskeméti Kisvasút és a „Bugaci Kispöfögő” gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok történetéről, relikviáiból, dokumentációiból, fényképeiből összeállított vasúttörténeti kiállítást.

- A Művelődési Ház színháztermében a könyvbemutató előadásait lehet majd meghallgatni, a könyvek árusításával és szerzői dedikálási lehetőséggel egybekötve.  Ezután kisétálnak a 330 méterre lévő Bugac állomásra.  

- 12 órakor az állomáson egy különleges program kezdődik: a különböző helyről származó szervezetek és magánszemélyek birtokában lévő vasúti hajtányok parádéja, a vendégek számára is „kézzel fogható” bemutatása a leendő „Kiskunsági hajtánypálya” projekt ismertetésének keretében. A projekt ismertetése után a vendégek kézihajtány versenyt rendezhetnek az állomás vágányain.  
 

Ismertető a 100 éve épült Galambos-Bugac kisvasútról szóló könyvről

1920. év december 15. napján volt a közigazgatási eljárás és rendhagyó módon már másnap megtartották a műtanrendőri bejárást, mai szóval mondva a hatósági vizsgát. Ennek a két napnak a dokumentálása levéltárban őrzött eredeti jegyzőkönyvek feldolgozásával készült, ezért sikerült rekonstruálni egy 1920. évi kisvasúti szolgálati utasítást is. A fotókkal, térképekkel, rajzokkal gazdagon illusztrált könyv a jegyzőkönyv előírásait követve korabeli vasútépítési alkatrészeket, jelzőket, járműveket is ábrázol, majd összehasonlításképpen bemutatja a mai hasonló kisvasutak fontosabb eszközeit. 

Az akkori 15,1 kilométeres vasúti nyomvonal megállapítása régi katonai térképek és a mai erdőtérképek felhasználásával történt, ezért sikerült egy térképen feltüntetni az 1920. évben megépített 600 mm-es kisvasút és az 1930. évig megépült 760 mm-es kisvasút nyomvonalát. A negyedik rész a Kecskeméti Gazdasági Vasút tíz évnyi vasútépítési eseményeivel feltárja a „nyomvonalváltás" időszakát, egészen a Galambos-Bugac közötti kisvasút megszüntetéséig.