Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele:
„ ELMÚLIK”
Amióta elrendelték a vészhelyzetet az országunkban, ez a mese zakatol a fejemben. „Elmúlik”. A lélektani krízis fogalmával a legtöbb pszichológiai és pszichiátriai iskola foglalkozott, más-más aspektusokat kiemelve, de fontos kiemelnem, hogy ezek az iskolák is mind azt mondják, hogy minden krízis egyszer elmúlik. Abban valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy ilyen típusú krízissel nem nagyon nézett még egyikünk sem szembe. Ettől tűnhet még nehezebbnek, hiszen sötétben tapogatózunk.
Azt érdemes tudni, hogy az emberek életútját számtalan krízis szövi át. A pszichológiában ezt „normatív” krízisnek nevezik, azaz olyan krízisnek, amin mindenki keresztülmegy. Elég csak a kamaszkorra gondolnunk vagy a kirepülésre a családi fészekből (ami mind a gyermeknek, mind a szülőnek krízis). Ezek hosszabb időszakok, melyek nélkülözhetetlenek az egyén fejlődéséhez. Ezeken a normatív kríziseken felül még bármikor lehetnek esetleges krízisek, melyek egy váratlan, hirtelen megjelenő életesemény következtében alakulnak ki, és bármely életszakaszban előfordulhatnak (például egy közeli családtag elvesztése, válás, baleset, vagy egy természeti katasztrófa – pl. földrengés stb.).
A jelen pandémiás helyzet sokunk számára számtalan nehézséget hordoz. Mi lesz az idős szüleimmel? Hogyan oldjam meg a gyermekem oktatását? Mi lesz a gyerek érettségijével? Mi lesz a munkámmal? Mi lesz, ha megbetegszem? Mi lesz, ha a férjem/feleségem elveszíti a munkáját? Hogyan oldjam meg elvált szülőként a gyerekem láthatását? Számtalan olyan extra terhet ró ránk ez a járvány, amely még „békeidőben” is nehéz, de most százszor hangosabban szól a fejünkben és kongatja a vészharangot.
No, de mit tehetünk?
Mivel ma nincs olyan élő ember, aki pontosan meg tudja mondani, hogy mikor lesz vége a járványnak, ezért az első lépés az, hogy elfogadjuk azt, hogy egyszer vége lesz. Nem tudjuk mikor, de vége lesz. Ami nagy segítséget nyújthat ebben az időszaban, az a támogató környezet – amely akár a családot, akár a barátokat jelentheti, akár a kollégáinkat, felettesünket, szomszédunkat, bolti pénztárost. Nagyon fontos, hogy ilyenkor egy kedves szó, egy telefonhívás egy rég nem látott ismerősnek életmentő lehet, hiszen mindenki másképpen birkózik meg ezzel az új helyzettel. Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!
Ulrichné Czihó Barbara
pszichológus, a MÁV-START belső trénere