December 13.

1

 

  Érdekességek

Ki volt Szent Luca?

December 13-án, Luca napján számos babona és szokás életre kell.

Mégis, kevesen tudják, ki volt az a lány, aki miatt ez a decemberi

dátum különös jelentőséggel bír. 

Szent Luca, olasz nevén Lucia a Krisztus utáni 3. században élt a

Római Birodalomban, ahol akkoriban még bőszen üldözték a keresztényeket.

Édesanyja nagyon beteg volt, ezért Luca Szent Ágotához imádkozott,

hogy gyógyítsa meg őt. A csodás gyógyulás be is következett, ezért

Luca Jézusnak ajánlotta életét, vagyonát a szegények közt osztotta szét,

és szeretett volna apácának állni. Azonban egykori vőlegénye

megsértődött a döntés miatt, és feljelentette menyasszonyát kereszténység

vádjával. Luca nem volt hajlandó a törvényszék előtt a régi, pogány

isteneknek áldozni, ezért a bíró hosszas kínzások után halálra ítélte őt.

Az ötödik században szentté nyilvánították, ő a védőszentje a vakoknak,

a jó útra térő prostituáltaknak, és a hegyes

szerszámokkal dolgozó szakembereknek.

 

Dekoráció

Ha éppen azon gondolkoztunk, hogy mivel díszítsük

a karácsonyi asztalt, hogyan emeljük tökélyre

a tálalás művészetét, akkor kitűnő

megoldás lehet egy asztalidísz elkészítése.

Az elkészítésről itt olvashatnak.

 

7

 

Ünnepi finomságok

Igazi karácsonyi klasszikusok. Borleves és hókifli.

Szinte hallani a nagymamánkat:

„egyél még egy kicsit!” És mi hallgatunk rá,

veszünk egy hókiflit újra… és újra.

A receptek itt olvashatóak. 

 

2

 

 Gyereksarok

Nem igényel túl sok alapanyagot ez a kedves kis dísz, melyet

a gyerekek akár önállóan is összerakhatnak.

Az elkészítéséről itt olvashatnak.

 

7

 

Kvíz

Vasutas adventi gyűjteményünk nem maradhat vasutas játék nélkül.

Mindennap felteszünk egy kérdést, amelyre a helyes választ lehet,

hogy azonnal tudni fogja, lehet, hogy a rövid leírásból kitalálja,

és az is lehet, hogy picit utána kell olvasnia. kérdéseket előre nem

lehet megnézni, de az elmúlt napok kérdéseit vissza lehet olvasni.

A 24 választ 2021. január 6-ig egyetlen levélben megküldve várjuk

az ujsag@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind a 24 helyes

választ a határidőig megküldik, apró szóróajándékokkal kedveskedünk.

Itt igazán a játék a lényeg!

 

13. Berlini szakkiállítás

Berlinben 1996 óta, kétévente rendezik meg ezt a neves nemzetközi

vasútijármű és közlekedéstechnikai szakkiállítást. A látogatói szám

minden alkalommal rekordot dönt, 150-200 ezer körüli érdeklődővel.

A több napon át tartó eseménysorozat, 200 ezer négyzetméteres területen,

közel 3000 kiállítóval, nemzetközi szinten a legnevesebb szakkiállítás.

A kiállítók a legújabb és legmagasabb műszaki színvonalat képviselő

vasúttechnológiai fejlesztéseiket mutatják be. 2014 volt az az év, amikor

kiállítóként a MÁV-csoport is képviseltette magát. Ekkor összesen

40 jármű-világpremiert tartottak, melyek egyike volt a Szolnokon gyártott

IC+ személykocsi nemzetközi bemutatója is. Az újjáéledő magyar vasúti

járműgyártás korszerű termékét a külföldi vasútvállalatok, világpiaci

szereplők szakemberei és az érdeklődő nagyközönség is itt láthatta

először nemzetközi kiállításon.

Az idei évben a járványhelyzet miatt – mint sok más rendezvényt a

világban – ezt a szakkiállítást is elhalasztották, egészen pontosan

2022-re tolták, így a világ vezető közlekedéstechnikai vásárának

tizenharmadik kiadására 2022. szeptember 20. és 23.

között kerül majd sor Berlinben.

 

Kérdésünk: Hogy nevezik ezt a kétévente megrendezésre

kerülő nemzetközi szakkiállítást?

5

 

Vers

Készülünk az ünnepre, díszbe öltöztetjük szívünket, lelkünket. Ilyenkor

szívesen olvasunk, hallgatunk verseket, talán ilyenkor jobban megérinti

a lelkünket egy-egy szép versszak. Fogadják szeretettel tőlünk magyar

költőink karácsonyról szóló verseit, minden napra egyet-egyet.

Jó olvasást kívánunk!

 

Áprily Lajos

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

 

3