Lilahagyma chutney

9

 

A téli időszak egyik legegészségesebb étele, nagyon jómlpasszol a húsételekhez

és még ajándékba is adható. És nem utolsó sorban az ünnepi asztalon is ott a helye! 

A receptet és a fotót köszönjük szépen Moncsinak és Zsófinak!

 

Hozzávalók:

  • 4-5 fej lilahagyma
  • 3-4 ek méz
  • 3 ek barna cukor
  • 1 mk só
  • 1 tk kakukkfű
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 3 dl édes vörösbor
  • 1 tk balzsam ecet
  • 3 ek olívaolaj

 

Elkészítése:

A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőbe olvasszunk fel a mézet és adjuk hozzá a barna cukrot, majd karamellizáljuk.

Adjuk hozzá az olívaolajat és a vékonyra felszeletelt hagymát. Szórjuk meg a sóval,

keverjük alaposan össze és addig pároljuk, még kissé összeesik.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg őrölt színes borssal, és kakukkfűvel, adjuk hozzá

a balzsam ecetet, majd öntsük fel annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje.

Fedjük le a serpenyőt, majd addig pároljuk míg a hagyma puhára párolódik

és a bor szinte teljesen elpárolog.