Szolnok Ajánló

Nyílt nap és szoboravatás a szolnoki Járműjavítóban
2021.09.02 12:03
szerző: MÁV START Kommunikáció

Az idén 165 éves MÁV-START Szolnoki Járműjavítási telephelye 2021. szeptember 4-én, szombaton 10:00 órától 16:00 óráig ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, hogy bepillantást engedjen a vasút kulisszatitkaiba. A telephelyre a Szolnok Napja rendezvénysorozat részeként látogathatnak el a vendégek. Az idei városi esemény külön színfoltja az a szobormozdonyként kiállított M44 062-es, köznapi nevén Bobó (BoBo) mozdony, amelyet tegnap közösen avatott fel Kerékgyártó József vezérigazgató, Szalay Ferenc polgármester és Stánicz János vasútijármű javítás igazgató.

Szolnok Megyei Jogú Város kiemelt eseménye Szolnok város napja, melyet annak tiszteletére rendez a város minden év szeptember 1-jén, hogy 1847-ben ezen a napon adták át a Pest-Szolnok vasútvonalat. Ilyenkor több napon keresztül számos programmal várják a kicsiket, nagyokat, családokat. A rendezvénysorozat szombati napján többek között a járműjavító telephelyünk is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A sok színes program mellett minden évben koszorút helyeznek el a Szolnok Napjához kapcsolódó emlékhelyen, a Vasútállomás utascsarnokában. 

A tegnapi napon ünnepélyesen felavatott mozdony 1963-ban került kiadásra 714-es gyári számmal a DVM2-15 típusból. Első szállításként Budapest Ferencvárosba került, majd az ország több helyén megfordult. A munkája során utolsó éveit már a járműjavító szomszédságában a szolnoki állomáson és fűtőházban töltötte. 2008 februárjában került véglegesen leállításra a tolatási igények csökkenése, valamint az újabb mozdonysorozat remotorizációinak következtében. Hosszú időn keresztül csak alkatrészbázisként használták a még üzemelő mozdonyok fenntartása érdekében és a külsejét sem kímélte az idő vasfoga. A mozdonyt mostantól bárki láthatja, a Járműjavító előtti területen helyreállítva hirdeti a Járműjavító munkavállalóinak munkáját.

A szolnoki Járműjavító munkatársai nagy szeretettel várják a vasút iránt érdeklődőket a nyílt napon.