Közeleg a Kecskeméti Kisvasúti Nap

hajtányozás Ajánló

2022.08.08 10:11
szerző: Szegedi VTA

Ismét kisvasúti napot rendeznek Bugac állomáson, augusztus 13-án 10-19 óráig. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a Kisvasutak napjai programsorozatot, melynek célja páratlan közlekedéstörténeti emlékeink megmentése, bemutatása és népszerűsítése.

Az önálló, helyi szervezésű rendezvényeken a látogatók megismerhetik az egyes kisvasutakat, térségük szokásait és hagyományait és egy felejthetetlen utazást tehet az ez alkalomból közlekedő különvonattal, amely többfelé akár gőzvontatású is lehet. A rendezvény keretén belül megtekintheti a környék nevezetességeit, főbb látnivalóit is. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt kisvasúti napjukon!

A Kecskeméti Kisvasúton új korszakot nyitnak a „Kiskunsági Hajtánypálya” projekt szervezésével: Magyarországon először vezetik be a vonatozások helyett a motoros és kézi hajtányokkal történő utazásokat, ezzel teljesen új vasúti utazási élményeket szerezhetnek az utasok! Múltidéző kiállítás képeslapokból és vasúti relikviákból. Hajtányparádé különböző motoros és kézi hajtányokkal. Beszélgetés a kisvasút múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Részletes program:

2022. augusztus 13.

Időpont

Helyszín

Program

7:30

Jászszentlászló

reggeli

9:00

Bugac felső, Jakabszállás, Szank

Gyülekező, hajtányok felpakolása

 

10:00

Bugac

Gyülekező, üzemvezetői oktatás a hajtányosok számára

10:30

Bugac

Az esemény megnyitója, ezt követően hajtányos programok:

  • kézihajtányozás Bugac állomáson és környékén,
  • utazás motoros hajtányon, rövidebb távokon,
  • utazás menetrend szerinti hajtányjárattal
  • fotókiállítás a kisvasút múltjáról, beszélgetés a jövőbeli tervekről

A kézihajtányozást, valamint a motoros hajtányok rövidebb távokon való kipróbálását azon vendégeinknek ajánljuk, akik helyben szeretnének maradni. Ezen programok díjmentesek, azonban támogatói jegyek válthatók, elősegítve ezzel a kisvasút fejlesztését. Érkezési illetve jelentkezési sorrendben lehet részt venni rajtuk.

Menetrend szerinti hajtányjáratainkat azon vendégeinknek ajánljuk, akik a környék nevezetességeit, a bugaci pusztát és pásztormúzeumot, valamint a Kurultáj rendezvényt hajtányon szeretnék megközelíteni, de kiváló lehetőség a kisvasúti napra való eljutás vagy hazajutás tekintetében is. Ezeken a járatokon előzetes internetes helyfoglalást követően lehet utazni, fizetni is előre kell. A maradék helyekre a helyszínen is lehet jegyet váltani.

17:00

Bugac

Kiemelt vendégek érkezése, köszöntő beszédek

17:30

Bugac – Bugac felső – Bugac

Hajtányos felvonulás

18:00

Bugac

Visszaérkezés Bugacra, a hajtányos programok folytatása

19:00

Bugac

A rendezvény fő programjának zárása, az esti programokon már csak előzetes helyfoglalást követően lehet részt venni.

20:00

Móricgát – Hittanya

Hajtányos naplemente a bugaci pusztában

22:00

Móricgát – Hittanya

Éjszakai hajtányozás, vadles, hullócsillagnézés a bugaci pusztában

 

 

Hajtányjáratok menetrendje:

Jakabszállás

9:25

9:55

 

 

 

 

 

19:05

 

Bugacpuszta

9:50

10:20

 

12:50

 

15:50

 

19:30

 

Bugac

10:00

10:30

11:00

13:00

14:00

16:00

17:30

19:45

21:45

Bugac felső

 

 

11:10

 

14:10

 

17:40

19:55

21:55

Móricgát

 

 

11:15

 

14:15

 

 

20:00

22:00

Hittanya

 

 

11:20

 

14:20

 

 

 

 

Nagybugac

 

 

11:30

 

14:30

 

 

 

 

 

Nagybugac

 

11:45

 

14:45

 

 

 

 

 

Hittanya

 

11:55

 

14:55

 

 

 

 

 

Móricgát

 

12:00

 

15:00

 

 

 

20:30

22:30

Bugac felső

 

12:10

 

15:10

 

17:50

 

20:35

22:35

Bugac

8:40

12:20

12:30

15:20

15:30

18:00

18:20

20:45

22:45

Bugacpuszta

8:55

 

12:40

 

15:40

 

18:35

 

 

Jakabszállás

9:15

 

 

 

 

 

18:55

 

 

 

Jakabszálláson a megállás és fordulás a Kisvasút köz útátjárójánál van. A menetrend a következő napokban még bővülhet.

Jegyár: zónánként 500 Ft, minden zónahatár átlépése díjköteles. Móricgát, Hittanya és Nagybugac egyetlen zónát alkot, a többi megálló mind külön zóna. Pl: Bugac – Bugac felső 500 Ft, Jakabszállás – Bugac: 1000 Ft, Bugac – Nagybugac szintén 1000 Ft. Egyszerre legfeljebb 4 db jegy vásárolható.

Csak teljes árú jegy váltható, azonban két 13 éven aluli gyermek egy jeggyel utazhat, amennyiben egymás mellet ülve csak egyetlen ülőhelyet foglalnak el. A szülő ölében utazó legfeljebb 6 éves gyermek díjmentesen utazhat. Poggyászként egyetlen kisebb hátizsák vagy táska szállítható, amely az utas ölében elfér.

A hajtányokkal nyújtott szolgáltatás szabadidős tevékenység, célja a résztvevők kellemes időtöltése. A hajtányozókra a Kiskunsági Hajtánypálya üzemeltetési szabályzata és a vonatkozó dokumentumok érvényesek, amelyek a https://kecskemetikisvasut.hu/hajtanypalya/ oldalon érhetők el. A szabályokat be nem tartó utasoktól a hajtánypálya személyzete a részvételt érvényes helyfoglalás birtokában is megtagadhatja. A járművek nyitottak, rossz idő esetén is közlekednek, rendkívüli időjárás, pl. zivatar esetén menetrendjükben változás következhet be. Ezen okok, valamint bármely műszaki ok esetén bekövetkező késés és egyéb kellemetlenség miatt nem áll módunkban kártérítést nyújtani, a következményeket a részvevőnek kell viselnie. Kérjük a foglaláskor a fentiek figyelembe vételét.

Étkezés:

Bugac állomáson péntektől vasárnapig fog állomásozni egy fagylaltot és üdítőket árusító autó. További élelem a falu kisboltjában és vendéglőiben vásárolható, illetve a Kurultáj helyszínén is rengeteg élelmiszert lehet venni.Bugacon korlátlan mennyiségű csapvizet és limonádét biztosítunk a résztvevőknek.