A kollégákat is várja a balatonfenyvesi kisvasút!

kisvasút Ajánló

2022.06.07 09:41
szerző: MÁV KIG

A Nagybereket bejáró kisvasút vonatai nyáron is mindennap közlekednek, érdemes a Balaton-környéki pihenés, nyaralás során végigutazni a keskeny-nyomközű vasút vonalait. A tavaly nyáron átadott, teljesen újjáépített csisztai vonallal a kisvasút és a fürdőhely együttesen a térség programkínálatában új lehetőségeket nyit meg, hiszen minden évszakban színvonalas kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. 

A járatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani, Balatonfenyvesről Csisztafürdőre 235 forintért. A Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel is lehet utazni a kisvasúton, ezáltal is élénken bekapcsolódik a tópart turisztikai célú közlekedési kiszolgálásába. A csisztai és a somogyszentpáli vonalon is a nyári időszakban irányonként naponta 6 járat indul, a menetrend itt elérhető el.

A somogyszentpáli vonalon 2018-ban és 2019-ben végeztek pályafelújítást, a 2002. óta nem üzemelő csisztafürdői vonal teljes újjáépítését 2020 tavaszán kezdték meg és tavaly július 1-jén nyitották meg a mintegy 8 kilométeres új pályát, mellyel elérhető a híres buzsáki gyógyfürdő. Az érintett önkormányzatok által nyert támogatásból idén három korszerű állomásépület újult meg, ezzel is a folyamatosan növekvő utasforgalmat szolgálva.

Image

 

Májusban mutatták be a Kispöfögők mesekönyv-sorozat legújabb kötetét, melyben a balatonfenyvesi kisvasút mozdonyai kelnek életre, kalandjaik során a környék növény- és állatvilágáról is mesélnek. Berci, az Mk-48-as, valamint Izom és Pacsirta, a két C50-es mozdony, ha kell, tüzet oltanak, védve a különleges élővilágot, ha kell, egy kis északi pocoknak segítenek, hogy Tihanyba tudjon utazni egy ürgeesküvőre. A mesekönyv oldalain megelevenedik a Nagyberek világa és a kisvasúti utazás hangulata.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Csisztafürdő az újjáépített vonalon lényegesen gyorsabban elérhetővé vált a Balaton-partról, mint közúton, és utazás közben az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek.

Image