Advent - december 4.

z

 

 Érdekesség

Az első karácsonyfa

A legenda szerint az első karácsonyfát egy freiburgi céh állította

fel a műhelyében, 1419-ben. A fát magvakkal és gyümölccsel

díszítette (gyertya csak a 18. században, gömbök a 19. században,

úri körökben kerültek a fára). Hihetőbb – és nyomtatott bizonyítékkal

is alátámasztható – információ, hogy az első karácsonyfát Albert,

német herceg állította, Viktória, brit királynőnek. Létezik egy rajz,

amely a London News 1848-as számában jelent meg és a pár

látható rajta gazdagon feldíszített karácsonyfájuk mellett.

 

Dekoráció

Alakítsunk ki hangulatos olvasósarkat a lakásban!

Az elkészítése itt olvasható.

7

 

Recept

Ez a habkönnyű, csodaszép Pavlova-torta igényel némi jártasságot a konyhában, de

megéri a fáradozást: felnőttek és gyermekek egyaránt imádni fogják.

A receptért kattintson ide!

8

 

Cukormentes 

Karácsonykor nagyon nehéz ellenállnunk a csábító finomságoknak.

Csak egy falat ebből, csak egy falat abból és már el is felejthetjük a

diétánkat vagy alakmegtartó fogadalmunkat. Azért, hogy karácsonykor

se kelljen bűntudatot éreznünk egy-egy finom falat miatt, érdemes

kipróbálni  pár cukormentes és szénhidrátcsökkentett receptet is!

Egy pehelykönnyű karácsonyi kókusztortát ajánlunk.

A receptért kattintson ide!

ö

 

Ajándékötlet

A karácsonyi ajándék utáni rohangálás és a vásárlás helyett sokkal

nagyszerűbb és hasznosabb időtöltés lehet, ha inkább saját magunk

készítünk egyedi ajándékokat a rokonoknak, barátainknak.

Reméljük, hasznosnak találják ajándékötleteinket.

 

Csomagoljunk zölden: íme a furoshiki technika!

Bővebben itt olvashat róla.

8

 

Gyereksarok

Gyerekes szülőként minden alkalommal megállapítjuk, hogy nem

kell sok dolog ahhoz, hogy gyerekeinknek egy hangulatos és

emlékezetes estét vagy akár egy különleges hétvégét varázsoljunk.

Ötleteinkkel segíteni szeretnénk, hogy az adventi időszak a

kicsiknek még örömtelibb időszak legyen.

 

Akár Budapestiek vagyunk, akárcsak látogatóba érkezünk a főváros

karácsonyi fényeit megcsodálni, érdemes egy vasárnap útba ejteni

a Várkert Bazárt is, ahol különféle

gyermekprogramok várják a legkisebbeket.

A leírás itt érhető el.

7

 

Sztárinterjú

Miniinterjúinkban arról kérdeztünk ismert embereket, hogy milyen emlékeik

fűződnek a vasúthoz, szokták-e használni a közösségi közlekedést, és

hogy hogyan ünnepelik a karácsonyt. Ráadásul mindannyiuktól

olvashatunk egy-egy kedves üzenetet is.  

Mai napi sztárunk: Somogyi Zoltán

Az interjú itt olvasható.

6

 

Játék

Vasutas adventi időszakunk ebben az évben sem lehet vasutas

játék nélkül. A kérdéseket az idén hónapról hónapra közzétett

175 éves a vasúttörténeti versenyből szemezgettük. A helyes

válaszokat 2022. január 6-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk az kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind

a 27 helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a

szolgálati helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják),

apró szóróajándékokkal kedveskedünk.

 

7. Feladvány

A századfordulóhoz közeledve a polgárosodás és urbanizáció hatalmas lépésekkel haladt

előre. A Millenniummal, Magyarország fennállásának ezeréves évfordulójának ünnepével

lassan lezárult a 19. század, amelyet sokan a vasút évszázadának neveznek, mert a közlekedés

eszközei között a vasút haladt a közlekedési forradalom élvonalában, a vasút gyakorolta a

legnagyobb hatást a társadalmi-gazdasági élet átformálására. A századfordulóra lehetővé

vált az olcsóbb, rendszeres, kiszámítható és mindenki által elérhető közösségi közlekedés.

Létrejöttek a munkahelyi ingázás, a migráció fogalmai, az utazás leegyszerűsödése, a

lakóhely és a munkahely szétválása, szétválaszthatósága lehetőséget adott a könnyebb

munkaválasztásra és lakhelyválasztásra is. A falvakból a városokba özönlöttek az

emberek a jobb megélhetés reményében.

 

Kérdés: Miután 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesült Budapest néven, az egyre

növekvő városban a tömegközlekedés fejlesztésére helyezték a hangsúlyt a városvezetők.

1874-ben átadták a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyitott a Nyugati pályaudvar,

1884-ben pedig a Keleti pályaudvar is. Mit gondol, mennyi lakosa volt Budapestnek

1880-ban, és mennyi 1900-ban?

Segítség: https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_n%C3%A9pess%C3%A9ge

 

Vers

Sándor Ernő:


Adventi hajnal


Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.


Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.


Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár…


Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.


Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet…
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.


Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!
 

8

 

Poszter

Járműveink plakátokon

Közkívánatra, vonatrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és

családtagjaiknak készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az

adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely a rajta szereplő rövid műszaki leírásával

együtt kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető

poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!