Advent - november 28

 

7

Érdekesség

Advent

Az adventi időszak a december 25-e előtti negyedik vasárnappal indul.

Ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. De vajon tudjuk e,

mi mindent szimbolizál? A keresztényeknél az adventi koszorú kör

formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, a fenyő a reményt és az életet,

a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét szimbolizálják.

A négy gyertya advent négy hetén kívül  négy fogalmat is jelképez: a hitet,

a reményt, az örömöt és a szeretetet. A római katolikus hagyományban

ezen felül az első gyertya Ádámot és Évát szimbolizálja, mint akiknek

elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit), a második adventi gyertya

a zsidó népet (akiknek Isten megígérte, hogy közülük származik a

Messiás (remény) , a harmadik gyertya Szűz Máriát (aki megszülte

Jézust (öröm ) és a negyedik gyertya Keresztelő Szent Jánost

(aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek

szívéhez (szeretet).

 

Dekoráció

Készítsünk saját adventi koszorút!

Évről évre egyre nagyobb divat, hogy az adventi koszorúnkat ne

készen vásároljuk meg, hanem saját magunk készítsük el.

Nem kell sok minden hozzá; némi fantázia, aprócska díszek,

egy koszorúalap,egy ragasztópisztoly

(vagy sima ragasztó) és négy gyertya szükségeltetik.

Az elkészítése itt olvasható.

8

 

Recept

Könnyen elkészíthető, egyszerű csokis muffint ajánlunk,

aminek különlegességét a tetején található cukordísz adja.

A receptért kattintson ide!

9

 

Cukormentes 

Karácsonykor nagyon nehéz ellenállnunk a csábító finomságoknak. Csak

egy falat ebből, csak egy falat abból és már el is felejthetjük a diétánkat vagy

alakmegtartó fogadalmunkat. Azért, hogy karácsonykor se kelljen bűntudatot

éreznünk egy-egy finom falat miatt, érdemes kipróbálni  pár cukormentes,

szénhidrátcsökkentett receptet is.

Ma egy sajtos rúd receptet teszünk közé. Még az is lehet, hogy

vendégeink is hálásak lesznek ezekért az éhségűző, ropogós falatkákért.

A receptért kattintson ide!

1

 

Ajándékötlet

A karácsonyi ajándék utáni rohangálás és a vásárlás helyett

sokkal nagyszerűbb és hasznosabb időtöltés lehet, ha inkább saját

magunk készítünk egyedi ajándékokat a rokonoknak, barátainknak.

Ezért Advent minden napjára egy-egy könnyen elkészíthető ajándékot

is ajánlunk.

Reméljük, hasznosnak találják majd ajándékötleteinket!

 

Most egy könnyen elkészíthető trüffelgolyókat ajánlunk, amelyek

egy celofánba vagy egy szép egyedi dobozva csomagolva remek

ajándékok lehetnek!

Az elkészítése itt olvasható!

6

 

Gyereksarok

Gyerekes szülőként minden alkalommal megállapítjuk, hogy nem

kell sok dolog ahhoz, hogy gyerekeinknek egy hangulatos és emlékezetes 

estét vagy akár egy különleges hétvégét varázsoljunk. Ötleteinkkel

segíteni szeretnénk, hogy az adventi időszak a kicsiknek is még örömtelibb

időszak legyen. 

Lepjük meg őket egy karácsonyi fényfüzérrel, amely már a karácsonyi

dekoráció első eleme is lehet a szobájukban. 

Leírás itt érhető el.

9

 

Sztárinterjú

Miniinterjúinkban arról kérdeztünk ismert embereket, milyen emlékeik

fűződnek a vasúthoz, szokták-e használni a közösségi közlekedést,

és hogy hogyan ünnepelik a karácsonyt. Ráadásul mindannyiuktól

olvashatunk egy-egy kedves üzenetet is.  

Mai napi sztárunk: Ábrahám Edit

Az interjú itt olvasható.

 

5

 

Játék

Vasutas adventi időszakunk ebben az évben sem lehet vasutasjáték

nélkül. A kérdéseket az idén hónapról hónapra közzétett 175 éves

a vasúttörténeti versenyből szemezgettük. A helyes válaszokat

2022. január 6-ig egyetlen levélben megküldve várjuk az

kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind a 27

helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a szolgálati

helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják), apró

szóróajándékokkal kedveskedünk.

1. kérdés

Az 1844. januári tervjóváhagyás után létrejött a vasútépítést

felügyelő Magyar Középponti Vasúttársaság, és az Ullmann-féle

Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hiteleinek köszönhetően

hamarosan kiírták a beszerzési pályázatokat is. Az első magyar

vasúti pályát import acélból, walesi és poroszországi kohók által

gyártott rudakból építették meg, a vonatok továbbításához a

vontatójárműveket a belga Cockervill cégtől szerezték be, hajón

érkeztekés Pesten szerelték össze őket. A talpfákat a magyar

tölgyerdők biztosították, a csavarokat pedig, amelyekkel a síneket

rögzítették, a Resicabánya kohói garantálták. A vasútvonal környékén

épített töltést a Duna medréből nyert hordalékanyag szolgáltatta.

1846. július 15-én ünnepélyesen átadták a pozsonyi vonal

pest-váci szakaszát, ezzel megindult a vasúti közlekedés

Magyarországon.

 

Kérdés: Mennyi idő alatt tette meg a vonat 1846. július 15-én a

Pest-Vác szakaszt?

7

Az első magyarországi vasútvonal megnyitója FORRÁS: HU.WIKIPEDIA.ORG / KÖZKINCS

 

Vers

Kun Magdolna:

Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

5

 

Poszter

Járműveink plakátokon

Közkívánatra, vonatrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és családtagjaiknak

készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely a rajta szereplő rövid műszaki leírásával

együtt kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!