Advent - december 21.

 

ö

 

Érdekesség

Az újévköszöntés rituáléja

A szilveszter és az újév nem mindig a bulizásról szólt. Két évszázaddal ezelőtt egészen

más szerepe is lehetett ezeknek az ünnepnapoknak. A 19. század folyamán a

városokban az újesztendő ünneplésének is sokrétű szertartásrendje alakult ki.

Nem veszítette el ugyan az ünnep azt a hagyományos szerepét sem, hogy alkalmat

adjon a családi-rokoni kapcsolatok ápolására, de a modern nagyvárosban az üzleti,

hivatali, politikai nexusok erősítése került a középpontba. Az újévi rituálé egyik

legjellemzőbb elemévé az alá-fölérendeltségi viszonyban állók tisztelgései váltak.

A tisztelgő látogatások skálája a miniszterelnököt és a házelnököt felköszöntő

képviselők küldöttségeitől a főnökeiket meglátogató hivatalnokokon keresztül

a számtalan egyesületi elnök előtti „udvarlásig” terjedt. Még szélesebb kört

érintettek a patrónus-kliens típusú látogatások. Ezen a napon a közép- és

felső osztályhoz tartozókat felkeresték mindazok, akik rendszeresen vagy

alkalmilag személyes jellegű szolgálatokat teljesítettek körülöttük

(borbélylegény, hordár, levél- és újsághordó, pincér, házmester stb.),

s akiknek ilyenkor borravalóval illett viszonozni a jókívánságokat.

 

9

 

Dekoráció

A karácsonyi illatok

Ünnep idején, amikor feldíszítjük az otthonunkat és elkészítjük az ünnepi ételsort,

gondoljunk az illatokra is, amelyekkel még meghittebbé varázsolhatjuk környezetünket.

 

Az elkészítése itt olvasható.

9

 

Recept

Tejszínes csokitorta

Egy csokitorta mindig jolly joker, karácsonykor öltöztessük ünnepi díszbe!

 

A receptért kattintson ide!

 

ö


 

Művészet

Gerald Finzi: In Terra Pax – klasszikus zene


Az In Terra Pax egy szoprán és bariton szólókra, kórusra

és zenekarra írt karácsonyi zenemű. A szöveg ötvözi

Lukács evangéliumának 2-es és 8-14-ig terjedő fejezeteit,

valamint Robert Bridges Noel: Christmas Eve című versét.

A szerző elmondása szerint a műben Krisztus születése

egy vándor látomásává válik egy sötét és fagyos karácsony

estén. A zenemű visszatükrözi Gerald Finzi békeszeretetét,

akinek meggyőződése, hogy a jószándékú férfiaknak és

nőknek harmóniában kell élniük egymás mellett.
 

 

9

 

Mese

Tordon Ákos: Tarka mese

 

A mese itt olvasható.

7

 

Játék

Önök már megszokhatták, hogy a Vasutas Magazin online felületén az

Adventi időszakban játékkal is igyekszünk izgalmasabbá tenni az ünnepvárás

időszakát. Idei játékunk szorosan kapcsolódik a Vasutas Magazin 2022-ben

megjelent tartalmához, ugyanis minden kérdésünkre a válasz ott van a

magazin online felületén az idén megjelent hírek, cikkek és interjúk között.

Minden nap egy kérdés, amelyre a helyes válasz valamelyik korábbi

írásunkban található.

Várjuk megfejtéseiket!

 

A helyes válaszokat 2022. január 9-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk az kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind

a 24 helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a

szolgálati helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják),

apró szóróajándékokkal kedveskedünk. Az ajándékokat január közepén postázzuk.

 

21. Kérdés:  

Hány gyermekvasutas tett fogadalmat Hűvösvölgyben az idén?

 

t

 

Zene

Suttog a fenyves zöld erdő


Weöres Sándor ünnepi gyermekkölteménye az óvodások

és kisiskolások egyik első vers megzenésítése, karácsonyi

dala. A mai változatot is ennek szellemében választottuk

ki: a Magneoton kiadványán gyermekkórus adja

elő a Suttog a fenyvest.
 

Video Url

 

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és családtagjaiknak idén is

készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető

poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le.