Advent - december 17.

 

2

 

Érdekesség

Az aprószentek napja

Az aprószentek napjához kapcsolódó vesszőzés hagyományát ma már gyerekkínzásnak

tekintenék, de régen a gyerekek egészsége érdekében jártak el így a felnőttek.

A karácsonyi ünnepségsorozat része volt régen az aprószentek napja is, amelyet

december 28-án tartottak meg. Ez az esemény a Heródes parancsára tömegesen

kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe volt. A családok ilyenkor emlékeztek meg

az elvesztett csecsemőkről is. Aprószentek napján is szokás volt a vesszőzés,

mellyel már az új esztendőre kívántak egymásnak szerencsét és bőséget az

emberek. Főleg a fiúgyermekek estek áldozatul a sok virgácsolásnak, biztos

ami biztos. A lányok vesszőzését úgy magyarázták, hogy betlehemben a

fiúgyermekek haltak meg, és ezen a napon a lányoknak kellett szenvedni.

Manapság már nem biztos, hogy ezt igazságosnak tartanánk.

 

8

 

Dekoráció

Filcangyalka


A karácsonyi időszak tökéletesen megfelelő arra, hogy gyermekeinkkel

több féle anyagot, és technikát ismertessünk meg. Erre nyit alkalmat

a filcangyalka elkészítése is. A kézműves boltokban könnyedén

beszerezhető puha tapintású textil kellően merev ahhoz, hogy tartással

rendelkező díszt készítsünk belőle. Rajzoljuk körbe a kívánt mintát,

majd vágjuk ki a vonalak mentén. Piros szalaggal átkötve kitűnő

látványt nyújt majd a meleg szobában.
 

 

Az elkészítése itt olvasható.

8

 

Recept

Házi Raffaello golyó

Ki ne ismerné és szeretné a kókuszos Raffaello golyót? Mi most

megmutatjuk, hogyan kell elkészíteni házilag mindössze néhány hozzávalóból.
 

A receptért kattintson ide!

op
 

Művészet

Charles Dickens: Karácsonyi ének – irodalom


A Karácsonyi ének Charles Dickens angol író örökbecsű regénye

1843-ból. Érdekesség, hogy magyarul először 1846-ban ’Karácson-éj.

Kísértetes beszély’ címmel jelent meg. A történet középpontjában egy

fösvény milliomos, Ebeneser Scrooge áll, aki minden szépet és jót

gyűlöl maga körül, kiváltképp a karácsonyt. Mindössze két emberrel

áll szóba, az egyik az unokaöccse, a másik pedig agyongyötört

alkalmazottja. Egy éjszaka szellem tűnik fel Scrooge házában –

korábban meghalt üzlettársa képében –, és arra figyelmezteti: ha

így él tovább, arra a sorsra jut, mint ő. Földi lelketlensége és gonoszsága

miatt ugyanis nehéz láncokat cipelve létezik az örökkévalóban.

A szellem arra is figyelmezteti, hogy karácsony előtt további három

kísértet látogatja majd meg őt, az egyikük az elmúlt karácsonyok

szelleme, a következő a jelen karácsonyok szelleme, a harmadik

pedig a jövő karácsonyok szelleme lesz.

Scrooge a találkozások hatására megváltozik és jó ember lesz.
 

7

 

Vers

Kányádi Sándor versei

A versek itt olvashatóak.

ö

 

Játék

Önök már megszokhatták, hogy a Vasutas Magazin online felületén az

Adventi időszakban játékkal is igyekszünk izgalmasabbá tenni az ünnepvárás

időszakát. Idei játékunk szorosan kapcsolódik a Vasutas Magazin 2022-ben

megjelent tartalmához, ugyanis minden kérdésünkre a válasz ott van a

magazin online felületén az idén megjelent hírek, cikkek és interjúk között.

Minden nap egy kérdés, amelyre a helyes válasz valamelyik korábbi

írásunkban található.

Várjuk megfejtéseiket!

 

A helyes válaszokat 2022. január 9-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk az kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind

a 24 helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a

szolgálati helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják),

apró szóróajándékokkal kedveskedünk. Az ajándékokat január közepén postázzuk.

 

17. Kérdés:  

Hol zárult augusztus 18-án a MÁV balatoni, vasútbiztonsági rendezvénysorozata?

8

 

Zene

Do They Know It’s Christmas?


A "Do They Know It's Christmas?" Bob Geldof 1984-es jótékonysági

dala, amely azzal a céllal jött létre, hogy pénzt termeljen az éhezőknek

Etiópiába. A dalt a „Band Aid” nevű szupercsapat vette fel a londoni

Sarm West Studios-ban. A közreműködők között volt Bono,

Phil Collins, Boy George, Sting és George Michael is.
 

Video Url

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és családtagjaiknak idén is

készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető

poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le.