Ábrahám Edit

 

7

„Szeretem megidézni gyermekkorom karácsonyainak hangulatát”

Az egykori Barátok közt színésznője tiszteli a hagyományokat, szereti régi, akár harmincéves díszeit is a karácsonyfára aggatni. Miközben az ünnepekről beszélgettünk vele, még az is kiderült, hogy édesanyja a Volánbusznál dolgozott, így kis túlzással akár tiszteletbeli kollégánknak is nevezhetjük.

Van-e kedves, a közösségi közlekedéshez fűződő emléke?

Édesanyám a Volánbusznál dolgozott titkárnőként, a „Volán vállalatok központjában”. Jártam be hozzá sokat az irodába. Sőt, még a kisfiam is ült bent nála sokat, mikor én dolgoztam és anyukám vigyázott rá. Gyerekként minden évben a vállalati üdülőben, Balatonvilágoson nyaraltunk. Vonatozós emlékem is sok van, arra nagyon emlékszem, mikor 2-3 éves városi kislányként először láttam tehenet a vonat ablakából kitekintve… és az kiabáltam, hogy „baba, baba”, a felnőtteket nevetésre fakasztva. Felnőttként pedig egyszer elutaztam Párizsba az Orient Expresszen, az is egy csodálatos emlék számomra. Manapság már ritkán járok vasúton, inkább autózom, de a budapesti tömegközlekedést azért igénybe veszem most, hogy így elszállt a benzin ára, és állandósult a dugó is a fővárosban.

Hogyan szokta ünnepelni a karácsonyt?

Mindig is kedves ünnep volt számomra, de a varázsát most nyerte vissza igazán, hogy megszületett a kisunokám. Léna december elején lesz három éves, már megbeszéltük, hogy lerajzolja a Jézuskának, mit szeretne. A Mikulást is nagyon várja. Ez az időszak egyébként azért is különleges számunkra, mert szűk családunkban mindenki ekkor ünnepli a születésnapját! Nekem december 26-án van, a fiamnak, Petinek december 30-án, az unokámnak december 3-án, menyemnek pedig január 6-án. És akkor még ott van a szilveszter is… Bevallom, mire a végére érünk, már az evés gondolatától is elfáradunk (nevet). Egyébként szeretem megidézni a gyerekkori karácsonyaim hangulatát. Nem variálok az ünnepen, és a karácsonyfán sem. Mindig nagy, vágott fát állítok, és mindig ugyanazokat a díszeket teszem fel. Van köztük harmincéves is, még olyan is, amit a fiam készített az óvodában. Mindegyik díszhez fűződik egy kis történet… legtöbbjük arany és piros színvilágú, némelyik mintha a múlt századból maradt volna rám. Minden évben veszek mikulásvirágot is, nagyon szeretem. Menüben is a hagyományosat kedvelem, a halászlé és a töltött káposzta elmaradhatatlan, de mindig van valami könnyedebb fogás is, például a pulyka. A bejglit magam sütöm. Szeretek minden teendőt szépen beosztani, akkor nincs rohanás, kapkodás, idegeskedés, hanem tényleg megvan az ünnepre készülés varázsa.

Mit üzenne a MÁV-Volán-csoport dolgozóinak?

Azt, amit mindenkinek: koronavírus- és balesetmentes, boldog karácsonyt, vigyázzanak magukra és egymásra!